Javítsunk az általános zsidóképen :)

Esti Ginzburg

Ja, és mindenkinek boldog új évet!

Melyik Nirvana számban volt?

"Most people don't realize
That two large pieces of coral
Painted brown and attached to his skull
With common wood screws
Can make a child look like a deer."

Atlanta

Amerikában minden állam egy külön világ. Legalábbis azok biztosan, amelyekben én jártam. Jellegzetes hangulatuk van, a domborzat, a növényzet más, az emberek mások, néha még a levegő is más. A nagyobb városokkal sincs ez így másképp. Jellegzetesek és a másikkal nehezen összetéveszthetők. Legalábbis a legtöbbjük. Miami csak egy van. Ugyanúgy Los Angeles, San Francisco, New Orleans, Chicago, Seattle és természetesen New York, meg mások is. Atlanta is csak egy van. Egyike azoknak a nagyvárosoknak, ahol a régi és az új keveredik, az "ősi" toronyházak mellett hiper-szuper építészeti csodák meredeznek. Ugyanúgy, a takaros kis "de szívesen élnék valamelyikben" típusú párszintes új házak mellett bizony megtalálhatóak régebbiek is, és olyan épületek is, amiket már le kellene bontani. De ami legjobban megfog Atlantában mai napig, az a felhőkarcolók. Szinte nincs két teljesen egyforma, a megszokott "kockaházak", hanem mindegyik más és más. A hiper-szuper, valóban furcsán megépített épületek mellett és között ott állnak az igencsak hangulatos öregebbek, némelyik akár gazdagíthatná Gotham Cityről alkotott képünket is. Éjjel pedig különböző színekkel vannak megvilágítva. Valahogy az egész belváros nagyon békés és hangulatos, csak hogy megöljem a Gotham-es képet, az ember egyből otthon érzi magát. Valahogy olyan kényelmes hangulata van az egész helynek. Mintha sohasem zajlana ott semmi igazán, nincs meg az igazi nagyvárosi hajsza, kivéve csak az autópályákon. Sajnos ezen házakról nincsenek fotóim, csak egy nyamvadt telefonos kép van, amit a hotel ablakából lőttem el. Ezen kívül pedig egy pár videó felvétel külön posztolva néhány évvel ezelőttről.

Atlanta Aquarium

Aquariumokat látogatni számomra mindig élmény, imádom a tengeri élővilágot nézni, természetesen csak biztonságos távolságból. Az atlantai Aquriumban van a világ legnagyobb belső akváriuma, több ezernyi halfajjal, többek között itt vannak a bálnacápák is, amiknek a kifejlett példánya átlaghosszúságra akkora, mint egy iskolabusz.

Atlanta Coca-Cola Factory

Érdemes azon elgondolkodni, hogy mennyire furcsa is az hogy egy fogyasztási cikk köré milyen kis kultúra kerekedett az évtizedek alatt. Múzeum van hozzá, műtárgyak, ereklyék, külön kis "művészeti" ág is, ja meg a reklámfilmek. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy gáz-e, hogy ez van, vagy sem, de ha nem akarunk nagyon belemenni, akkor tetszik a dolog. Hiába, a popkultúra az popkultúra. Egyébként a kóstolásnál becsületesen végigkóstoltam negyven Coca-Cola terméket, és tényleg valóban majdnem elhánytam magam, a "sugar rush"-tól pedig még órákig remektem.

Az állatkertes felvételt most nem posztolom, mert ahova feltöltöttem, azt otthon nem lehet megnyitni, vagy valami ilyesmi.

Home lesz?

Ritkán jut el hír Magyarországról Amerikába, de ma reggel ezt pillantottam meg az AOL hírlapján: Hajléktalanok milliárdokat örökölnek.

A másik pont a témához kapcsolódó videót imehesz barátom küldte át valamelyik nap a magyar robinhudról. Nem akarok bántani senkit, tudom, hogy milyen nehéz sorsok lehetnek, de úgy tűnik, hogy "Servúdban" mindig lesz fröccs és cigaretta, és valakinek még mobiltelefonfityulára a fülében is fussa.

Ismét témához lazán kapcsolódva, a floridai hajléktalan egy külön ágazata az amerikai hajléktalannak, ugyanis köztudott, hogy Floridában az év nagy részében, vagy teljes egészében jó idő van, valamint nagy a gazdag (nyugdíjas) populáció. Szóval sokan ahelyett hogy bajlódnának a munkakereséssel, Foridába jönnek, és inkább kiállnak az utcasarokra kéregetni, és egyébként elég jól elvannak belőle. Napi jelleggel haladok el "csövik" mellett, van amelyik amikor kér pénzt, egyből egy ötöst kér (nem nagy összeg, de kéregetőnek az, meg ne ő szabja meg, hogy én mennyit adjak neki), mások biciklivel érkeznek a helyszínre, tiszta ruhában, frissen borotválva, máshol életerős fiatalember izompólóban áll az út szélén, na szóval kicsit elharapózott a dolog az elmúlt évben. Valóban nehéz munkát találni itt is, de aki akar, az tud, meg ne említsem a tizenkét-húszmillió illegálist, akik ugye "elvették az amerikaiak munkáját", de azt ugye elfelejtjük, hogy ha nem lenne rájuk szükség, akkor nem lennének itt. Ilyen egyszerű. Kereslet és kínálat.
Tanulság nincs, csak előjött a téma és gondoltam írok egy pár sort róla. Nincs bajom egyébként velük, illetve azokkal akik nem maguknak köszönhetik, az élet valóban bír kegyetlen lenni.

Finally, Time

"in this place
and in this case
finally
I am free

at this time
it's all mine
I can breathe
I can see

please, don't kill my dreams, my friend
just let me be

understand
I can't stand
loneliness
it's a mess

I am fine
the sunshine
I can feel
on my skin

gave up all the useless fights
it set me free

and if I could say just one word
let it be: finally"

(Richard Kodai: Finally)

"looking at the clouds
as they fly by
laying down
there is no sound

in deep silence
I can't pretend
this is the end
and I'm waiting to start again

I just can't win this
I'm running away from time
when will this journey end
will all the sadness be left behind

I'm trying to disappear
I'm running away from life
is my salvation far
oh, is there freedom at all

there is no sound
the clouds fly by
like the years
in my life

future left behind
forgotten dreams are lies
a dragon flies
there is no time"

(Richard Kodai: Time)

Link Az új kilencszámos demóalbumom utolsó két száma, az egyik egy régebbi költemény (Time), és személyes kedvencem, a másik vadiúj. A végleges sorrendet pár napon belül állítom be a myspace-en, ha már meghallgatták az újabb számokat is egy páran. Enjoy, mert mostanában nem lesz több új dal. Viszont lehet újra írni ezerrel! :)

Rövidfilmek

Elkezdtem rövidfilmeket nézegetni mostanában, hogy tanuljak belőlük, és hát találtam egy-két érdekeset. Kicsit túlságosan rövidfilm ízük van, de kreatívak, és jól meg lettek csinálva. Íme egy lista, akit érdekel, nem fontossági sorrendben.

Validation
Still life
Inside
Offside
My name is Lisa

Ami viszont abszolút profi és örök kedvenc: Makoto Shinkai huszonvalahány perces, díjnyertes rajzfilmje, amit megalkotó teljesen egyedül kreált a semmiből, ismét egy sikertörténet, amit érdemes megjegyezni.

Voices of a distant star trailer

Farkasmen

Új bemutató.

Zen-e?

"Teát inni, rizst enni.
Ahogy esik, úgy puffan.
Nézni a folyóra, lefelé, nézni fel a hegyre.
Nyugodt vagyok és elégedett.

(Nan-cs'üan)

Nan-cs'üant megkérdezték, ki volt Buddha?
Válasza:
- Ki nem volt Buddha?

A Mester beteg volt, és tanítványai eljöttek, hogy meglátogassák.
- Hogy érzed magad?
- Naparcú Buddha, holdarcú Buddha.

A tanítvány megkérdezte Taj-szujt:
- Mi az én énem?
Taj-szuj ezt felelte:
- Ez az én énem.
- Hogyan lehet, hogy az én énem a te éned?
- Úgy, hogy a te éned.

Pa-Csiao mondta:
- Ha van botod, adok még egyet, ha nincs, azt is elveszem.

- Mi a zen?
A Mester szólt:
- Olajat forralni lángoló tűzön.

A zen a jellem dolga, nem az észé.

(Hsziang-jen)

Ho-sant megkérdezték, ki volt Buddha?
- Tudok dobolni - válaszolta -, bumm-taram, bumm-taram!"

(Hamvas Béla: Az ősök csarnoka II - Zen)

She

"She's so beautiful
wish I knew her
she's just so perfect
just like an angel

she's standing there alone
in the cold street
who is she waiting for
wish it was me

and the rain starts falling
and I walk away
but my heart is breaking
with every single step I take

and the rain keeps falling
it's falling on me
and I feel like crying
it's never been so hard to leave

and as I turn back
she is already gone
was she even real before
or someone I dreamt up

and now I'm standing there
in the cold street
what is this emptiness
this heartache I feel

and the rain keeps falling
I have to walk away
but my heart's still breaking
with every cursed step I take

oh, the rain's still falling
it's falling on me
please, wash away my tears
'till I can't see anything

and the rain keeps falling
and I walk away
and my heart's still breaking
with every lonely step I take

oh, the rain's still falling
it's falling on me
I wish it could save me
and wash away oh, everything"

(Richard Kodai: She)

Link

Could

"hands are shaking, grinding my teeth
what the hell is wrong with me
feels like I can only be happy
if I overdo everything

running around in my head
losing sight of who I am
is this really happening
spread myself way too thin

I know I could stop
I just don't want to

tossing, turning, why can't I sleep
fear and worry are crushing me
winning in a race against me
might feel good, but it's not winning

running around lost again
panicking and throwing things
is this really happening
I'm walking on ice way too thin

I know I could stop
I'm just too scared to

what happens
if I disappear too

going crazy, grinding my teeth
what the hell is wrong with me
seems like I can only be happy
if I overdo everything".

(Richard Kodai: Could)

Link.

Jól nézünk ki!

Legalábbis az új Avatar bemutató már jobban és értelme is több van. Bár még mindig van egy kis számítógépes játék fíling, de majd elmúlik, vagy majd nem számít. Én még mindig hiszem, hogy jó lesz. Remélem.
A másik új bemutató a Prince of Persia egy újabb Disney és Jerry Bruckheimer csodaprodukció á lá kalózosdi, jó lesz ez is, persze már aki szereti az ilyet. (Bár ki ne szerette volna a kalózokat? :)
A Book of Eli nem ugyanez a kategória, de lehet, hogy jó lesz. Van benne Gary Oldman. :)
És végül az utolsó: Ink, ami elvileg már kijött, bár én még nem láttam. A bemutató alapján jó elvontnak tűnik.

Hush

"sitting here
in hopeless loneliness
that's me
I turn away from you

oh, it's late
I gave up long ago
I am late
but I have to change my way

hush, little girl
just go to sleep
and everything will be alright

hush, little girl
just go to sleep
you don't have to save me tonight

you look at me
I wonder what you see
I'm not the guy
who I used to be

oh, it's late
I gave up long ago
I am late
but I have to change my way

hush, little girl
just go to sleep

hush, little girl
sweet dreams"

(Richard Kodai: Hush)

Egy régi szám feltámadott. Hallgatást követel.

Paranormal

A film, Paranormal activity 7.9 millió dollárt hozott be a hétvégén. Ez különösen nagy szó, hogyha hozzá vesszük hogy mindössze sovány tizenegy-ezer dollárból készítették, hét napos forgatással a rendező/megalkotó saját lakásán. Ezt nevezem én sikertörténetnek. A filmet lehet utálni, néhányan mondják, hogy nem is olyan félelmetes, vagy egyszerűen csak rossz, bár a USA Today három csillagot adott neki négyből, amit horrorflikkek általában nem szoktak megkapni. Én magam nem láttam még (tervezem), de számomra pont nem a horror része lesz az érdekes, hanem az hogy hogyan is rakták össze a produkciót semmi pénzből. Azt is említenem kell, hogy nagyon jól időzített ez a film megjelenésével számomra, hiszen magam is hasonló dologra készülök, mármint, hogy leforgatni egy filmet semmi pénzből. Szóval inspirációnak nagyon számít, már maga a reklámkampány is zseniális volt, adva, hogy csak az interneten hirdették egy youtube-os videóval, és facebookkal, és hasonlókkal. Ez volt valójában a második igazán döntő tényező abban, hogy végleg elhatározzam, tényleg megcsinálom azt a nyamvadt filmet. Az első az volt, amikor rájöttem, hogy nagy filmrendezők nem jártak iskolába (ezt egyszer már linkeltem, de itt van mégegyszer: Link ), és James Cameron szavai: "I think the most important thing if you're an aspiring film-maker is to get rid of the 'aspiring'... You shoot it, you put your name on it, you're a film-maker. Everything after that, you're just negotiating your budget." :) Ennyi. Csak csinálni kell. És még be is jöhet. A Paranormal activity-nek bejött, már nem csak a Blair-witch van mint példa. Persze, az én filmem nem ijesztgetős horror lesz, úgyhogy talán milliókra mégse számítsak, de ha már jó lesz, és megtalálja a helyét a világban, és esetleg még néhány kritikusnak is tetszik, én már boldog leszek. Már csak meg kell csinálni. Már gyűjtöm az erőt és az embereket hozzá.

Tetkó

Szerepjáték

Előjött a minap a téma internetes levelezésben és elgondolkodtatott. Ismét rá kellett jönnöm, hogy a szerepjáték önmagában és önmagáért nem hiányzik. Az alatt a tíz év alatt, amíg még otthon játszottam, úgy tűnik, hogy kijátszottam magam. Nem mintha nem lettek volna oltári nagy kalandok, hihetlenül izgalmas kampányok. Voltak. De sajnos, vagy hálisten elmúltak. A megválás természetes volt, és fájdalommentes. Itt kint eszembe sem jutott, hogy szerepjátékos köröket keressek magamnak. Miért is? Mert nem ugyanaz lenne. Ami otthon naggyá tette a dolgot, olyan naggyá, hogy a legtöbbször egész héten csak azt vártam, hogy végre hétvége lehessen és játszhassunk, természetesen a társaság volt. Különleges csapat jött össze, és bár néha tagok cserélődtek, jöttek-mentek, valahogy az összeülések mégis meghittek voltak, családiasak. Egy húron pendültünk. Értettük egymást. A középpontban természetesen a szerepjáték volt, de mégis több volt ez csak játéknál. Együtt hihetetlen dolgokra voltunk képesek. Miért? Mert értettük egymást, éreztük egymást, és ugyanaz a dolog éltetett minket. A felszínen a szerepjáték. De valójában az, hogy együtt voltunk. Hogy megértettük egymást, és hogy a képzelet csodás kapuin együtt léphettünk át. Kalandjainkban valóban egy csapattá fortunk össze, és ahogy eggyéváltunk megelevenített játékkaraktereinkkel, magában a játékban is tudtuk, hogy nem vagyunk egyedül.A különböző világok különböző lakói, az idegen arcok, idegen életetek első alkalommal is sokszor ismerősként tűntek fel, és ha álalakjaink nem is értettek mindig mindenben egyet, nem is mindig cselekedtek a egymás javára, idóvel mégis mindig egy csapattá áltak össze, mintha valami láthatatlan erő, a sors szálai terelték vona össze őket(itt természetesen a mesélő akaratára gondolok :). Valahogy így jöttünk össze mi is a valóságban, a mi láthatatlan mesélőnk irányítására, és ha már nem is vagyunk együtt, egymást el felejteni nem fogjuk. Maguk a játékalkalmak egyébként tényleg nagyon jók voltak, valóban érdekes és izgalamas történeteket élhettünk át, és bátran merem állítani, hogy némelyik hosszabb mese megérdemelte volna, hogy könyv (vagy film?) formájában maradjon fenn. De azért emléknek is jók. Ki kell, hogy emeljen brainoiz barátom Cthulhus meséit, ami az egészet elindította nekem, nekünk (Harc és varázslat most kicsit félre :). Jégvilága is eszembe jut, ja és még valami mocsári törpés akció, ugye, amit lehet, hogy mégsem kellett volna. :) Phantom Dark Sun sztorijai is klasszikusak, ugyanúgy Werewolfos szessöneink. Whoisnot Al-Quadimban alakított egy óriásit, de említhetnék sokat mást is tőle-vele, mondjuk Sla industries-t, vagy az egy alkalmas Wraith játékunkat, ami azért odacsapott, bocs annak aki nem játszott benne. Hmm, meg az Earthdown is jó volt a végén. De lehetne felsorolni még sok mindent. Ars magica, Mage, Ravenloft... A sztorik óriásiak voltak, de valahogy mégsem a sztorikra emlékezem a leginkább, hanem olyan dolgokra, hogy K. Gabinál a konyhában szürcsöljük a jobbnál jobb teákat hajnali három órakor. Vagy hogy telefüstöljük Mazs szobáját, és szegény nem dohányosok pedig könnyezve kénytelenek játszani. Utólag is elnézést kérek tőlük. Vagy amikor késő este lementünk a Pingvinbe valami kaját venni. Ahogy elkísértük a vidékieket a buszpályaudvarra a játék után. Fűzfőt nem is említem, vagy Szekszárdot. Vagy amikor Phantomnál Heroes of might and magicet játszottunk. Az alkalomadtán előforduló spontán sörözéseket. Van emlék bőven. Aki a csapatban megfordult, tudja miről beszélek.
Ezt végig juttatva felmerül bennem a kérdés. Vajon játszanék-e még? Őszinte leszek, maga a játék annyira nem hiányzik, de ha a régi csapat lenne, vagy legalább néhány ember lenne a régi csapatból, játszanék. Szigorúan a régi idők emlékére és tiszteletére. Utólag úgyis a teaszürcsölésre emlékeznék inkább, meg a buszmegállóba sétálásra. A nevetésre. Az izgalomra. És ugye mindent elfelejteni nem szabad. Azt pedig ami jó volt, semmiképpen.

És még mindig nem unja!

"Sors annyi, mint hogy a földön mindenki azon a helyen és abban az időben ölt testet, amelyet csak ő tölthet be. A sors pedig feladat, mű, amit meg kell tenni. Avadah annyi, mint hűséggel szolgálni a feladatot. Ha a hitlahavutban (eksztázis, megvillanás) megértem, hogy mi az, amit csak én tehetek meg, és rajtam kívül senki más, akkor az avadah nem más, mint teljes étosszal azt, amit reám bíztak, és amit testetöltésemben magasabb tudatommal vállaltam, lépésről lépésre, a hétköznapokban, állhatatosan és hűséggel (emúnah) megtenni. Baal-Sém Tov khasszid rabbi utolsó szava ez volt: "Most már tudom, miért jöttem a földre". Hívei azt mondták, hogy életfeladatukat csak a teljesen éberek látják, és boldog, aki úgy távozik el, hogy ezt a feladatot teljesítette."

(Hamvas Béla: Eksztázis)

Ákos

Akinek van mersze, olvassa el. Főleg a NIN-es részt ajánlom, nyilván NIN-rajongóknak (is). Miért is jó, hogy rendszeresen csekkolom a freemailemet, így ráakadhatok én is ilyen gyöngyszemekre.

Haláli

"Ahogy a francia negyed felé baktattak egy valamivel néptelenebb parkon vágtak keresztül. A levegő édes volt, a tavasz illataival terhes, és szomorú szakszofonszó szállt a vidék felett.
– Várj csak fiam! – nyögte Ben bácsi. – Ezt hallgassuk már egy kicsit!
Őszhajú, fekete férfi állt egy hunyorgó lámpa alatt régimódi ruhákban, mintha a múlt századból lépett volna elő. Olyan beleéléssel fújta hangszerét mintha semmi más nem létezett volna, és a muzsika olyan gyönyörű volt, hogy Fordnak könnyek tolultak a szemébe.
Közelebb lépdeltek és leültek egy padra a zenélő férfi közelében. Ben bácsi letette Gina néni urnáját is maga mellé, majd hátradőlve és lehúnyt szemmel halgatta a zenét.
Ford csak egy kis idő után vette észre, hogy a fekete férfit arcát mindenféle fehér hegek tarkították és hogy mindkét szeme hiányzott, mintha kivágták volna. Nem is tudta pontosan, hogy miért, de semmi kétsége nem volt arról, hogy az illető halott.
– Na, ő már tud valamit – súgta Ben bácsi a fülébe mintegy áhítattal.
– Hogy érted? – vonta össze a szemöldökét.
– Mégis van megváltás…
Ford megrázta a fejét.
– Mi a francról beszélsz?
Ben bácsi visszadőlt és újra lehúnyta a szemét.
– Majd meglátod – mondta halkan.
Aztán már csak a lágy dzsessz volt, az óriási Hold, és a fájdalmasan élően lüktető New Orleans körülöttük."

(Kódai Richárd: Míg a halál össze nem hoz)

Hamvas már megint

Mert miért ne.
"A tudat szerkezetének megváltoztatása nem ismerettől és nem tanultságtól függ. Ismeretek halmozásához és tanuláshoz tehetség kell, tehetséggel pedig csak a kivételes individuum rendelkezik. Az ismeret egyébként sem vezet sehová, bármilyen nagy legyen, sőt minél nagyobb, annál kevésbé. Ezért lehet valaki rendkívüli ismeretekkel rendkívül alacsonyrendű. Az ismeretnek bármilyen és bármennyi legyen is, a tudatra átalakító hatása nincs. A realizálás hasonlít a morálhoz, mert ahhoz, hogy valaki erkölcsösen éljen, nem ismeretekre van szüksége, hanem elhatározásra. Az ismeret kivételes és egyéni, a morál egyetemes és mindenkire kötelező. A hagyománynak azok az iratai, amelyek mindennemű ismeretközléstől tartózkodva a korrupt tudatot lépésről lépésre helyreigazítják és az embert az alvajárás állapotából felébresztik, valamilyen beavatási eljárást adnak át. Ilyen beavatási eljárást ad át a Tao-te king és Csuang-ce, a görögöknél az orfika, a hébereknél a Kabala, az araboknál a szufi, de mindenekelőtt és fölött a hindu jóga."

(Hamvas Béla: Eksztázis)

Innocence

"I'm alive
but without a fight
just surviving
the days and the nights

I let you see me
yeah, it is true
but don't forget
I can see you too

innocence
there's no such thing

guilt is truth
but lies are just lies
everybody runs
and everybody hides

as I get older
they keep getting younger
I'm not alone
no, I'm not alone

innocence
there's no such thing

there's no way to save the day
find yourself some other way
went too far, don't be afraid
have no regrets, it's far too late"

(Richard Kodai: Innocence)

Nem bírok magammal. Új szám. Hallga.

Új Galaxis

Most már hivatalos a hír: az Új Galaxis következő, karácsonyi számában jelenik majd meg "A mélység felett" című írásom, ami egy régebbi darab, de most végre nyomtatott formában láthatja meg a világot. Ez lesz az első alkalom, hogy papíron jelenek meg, bár elvileg egy Terra évkönyv is jön ki valamikor, amiben az "Anya virágos mezőkről álmodik" című írásom lenne, de arról most még egyelőre nem tudok nyilatkozni. Természetesen roppant izgatott vagyok, az meg különösen jól esett, hogy egy kitűnő pontszámot értem el az értékelésnél! Kellett is most ez a löket, hogy újabb munkáimnak megújult erővel fussak neki. Igen, most úgy érzem, hogy mégis megéri csinálni ezt az egészet, milyen jó is, hogy nem adtam fel. :)

Jóga

A jógáról senkinek sem szabadna, hogy tornagyakorlatok jussanak az eszébe. A jóga megszabadulás-technika, mégpedig olyan, ami önállóan, vallási háttér nélkül is megállja a helyét, sőt kitűnően működik. Több formája is van, cselekedet jóga, szeretet jóga, meditációs jóga, álomjóga, és így tovább. Legmagasabb formája a rádzsa jóga, ami minden sötétség maradék nélküli felszámolása. A rádzsa jóga nem lassú, nem kényelmes, és nagy valószínűség szerint, ha egyszer valaki elkezdte, nem lehet abbahagyni. A rádzsa jóga igazi démonűzés, kemény és nagy lelki erőt követel. A rádzsa jóga olyan jóga, ami valaki vagy minden pillanatban csinál, vagy egyáltalán nem csinálja. A hodosz baziliszkosz. A királyok útja, a nagy út. Ma úgy tűnik, hogy senki sem él, aki a nagy utat végig tudná járni. Túl kicsik lettünk és túl mélyre süllyedtünk a sötétségben. És talán már a többi jógát sem lehet úgy csinálni, hogy számítson. Már nem élnek nagy mesterek, akik taníthatnának minket, akik elmagyaráznák, hogy a dolgok hogyan is működnek. Egyetlen reményünk a régiek írott szava, mármint ha megértjük egyáltalán, hogy miről is szólnak. És ha valaki mégis érti az igazi jógát, az minden bizonnyal a zajos, harsány világtól elmenekül, elbújik valahol, és tudását ott gyakorolja. Nekünk pedig marad a jóga korcs és öncélú kistestvére, amit a szakemberek terápiának hívnak, és egy csomó tornagyakorlat, ami vagy segít az embernek jobban érezni magát a bőrében vagy nem. A rádzsa jógáról ajánlom mindenkinek Hamvas Béla Milarepa című esszéjét, a jógáról bővebben pedig Mircea Eliade Jógáját, ami nagyon nagy és nagyon sok, de világosság árad minden lapjáról.



Milarepa állítólagos meditációs helye élete későbbi szakaszában

Nowhere

"I don't know you
no, not yet
or forgot about you
yeah, just like that

beautiful smiles
they're in my head
beautiful eyes
you're everywhere
and

nowhere, just turning
rolling, sparkling
nowhere to take you
you take me away

redeemed myself
thought I was free
free from your spells
your ecstasy

yet how come
that I miss you so much
who are you
where are you
just tell me"

(Richard Kodai: Nowhere)

Új dal. Hallgassátok meg, ha érdekel. Mondjuk csak a fele új, egy része régi. Furcsa az egész, még nekem is szoknom kell. Ja, bocsi a béna girárszólóért, de nem tudtam mást kitalálni. :)

És még tovább

"Kevin fel nem foghatta, hogy a kocsma miért létezik. Az alkohol köztudottan csökkentette a hangoltságot, érzelmi kilengésekhez, erős gondolati reakciókhoz, esetenként pedig hirtelen feltámadó nosztalgiához vezetett.
A falu szélén állt, kicsit messzebb, majdnem az erdő közvetlen közelében. Mondjuk csak néhány fapult volt, és dülöngélő asztalok, dülöngélő székekkel. Félig-meddig az álca takarásában, a boszorkányok engedelmével, de aki a kocsmába ment, az a saját felelősségére tette.
Hivatalosan csak két sört lehetett meginni, aztán haza kellett ballagni, Ben, a kocsmáros soha sem tett kivételt. Volt, akinek az árpasör jobban megártott, azt mások hazakísérték.
De az emberek mégis lejártak, hiába volt roppant veszélyes, nemcsak a zúgás, de a farkasok miatt is. Csak ücsörögtek ott, nem nagyon társalogtak, gondolataik csak véletlenszerűen kergették egymást.
Kevin, talán, ha egyszer volt csak a kocsmában előtte, de az egyik hideg téli estén, maga sem tudta miért, de valahogy odakeveredett.
Egyetlen vörös lámpa világított csak azoknak, akik még nem láttak a sötétben, a fény kísértetiessé tette a nagyrészt mozdulatlanul ücsörgő falubelieket. A fény azért is volt vörös, mert az a farkasok állítólag azt a színt nem látták. Kevin maga sem tudta miért, belépett az asztalok közé, keresett magának egy gazdátlan széket, lesöpörte róla a havat és leült.
Ben jelent meg mellette, de ő csak felnézett rá, és megrázta a fejét.
A kocsáros egy szó nélkül ott hagyta.
Kevin próbálta megérteni, hogy miért jó ott ülni. A zúgás érezhetően erősebb volt, mint a faluban. Szinte perzselte a bőrét.
A férfiak és nők csak ültek csendben és maguk elé bámultak. Gondolataik csak lassan kergették egymást, leginkább csak felvillanó képek és gondolattöredékek voltak.
Kevin azért értette, a kocsma szimbólikus jelentését, a lázadást a Búgó ellen, azt, hogy azért mégis igyekeztek emberek maradni, csak azt nem értette, hogy a többieknek ez miért olyan fontos.
Lehúnyta a szemét, egy nagyot sóhajtott és csak a szél motozását hallgatta a fák között.
Egyszer csak csiklandó érzés futott végig a gerincén, és érezte, hogy valami megmoccan a sűrűben.
Felegyenesedett és kinyitotta a szemét. Az egyik férfi ránézett futólag. Kevin bocsánatkérő mosollyal nézett vissza, és amennyire csak tudta, még jobban leárnyékolta a gondolatait. A többi falubeli nem törődött vele.
Az érzés még mindig jelen volt. Úgy érezte mint a hideget maga körül, igazából most már az volt a különös, hogy azelőtt nem érezte. Nyelt egyet.
A valami, mert azzal teljességgel tisztában volt, hogy nem ember az illető, közelebb merészkedett, és a kocsma körül kezdett ólálkodni. Egy perc múlva újabb valamik csatlakoztak hozzá, vagy féltucatnyian is lehettek, és lassan járkáltak a fák között fel s alá és a kocsma felé figyeltek.
Kevinnek addigra már látnia sem kellett őket, tudta, hogy a farkasokat érzi.
Nyelt még egyet. Csak a hangoltsággal törődött. A farkasok ugyanis nem érzékelték a hangolt személyt.
Jó ég, ha a falubeliek rájönnek, hogy érzem a farkasokat, holtbiztos, hogy meglincselnek! – gondolta aztán, de csak lassan és igyekezett továbbra is nyugodt maradni.
A fenevadak megmorrantak, néhányan a falubeliek közül megrezzentek.
Kevin akkor lassan megértette.
Ők is éreznek engem! Ennek csak rossz vége lehet...!"

(Kódai Richárd: Órák)

Néhányan olvastátok az eredeti novella verziót. Ez az írás volt az, ami ugyan nem kavart nagy port, de mégis egyöntetűen pozítív véleményeket hozott magával. Ezért is döntöttem úgy, hogy megérdemli, hogy regényterjedelemben támadjon fel újra. Ez most klasszikus sci-fi lesz, talán könnyebb lesz neki kiadót találni, mint "A tükörjáró"-nak.

Új Nolan film

Mini bemutató.

Csakúgy

"Este volt. Teát akartam inni, de vér folyott a csapból. Megszédültem.
A tévé harsogott a nappaliban. Valami rajzfilm ment rajta, a macskát épp elütötte egy autó. Kilapult.
Ekkor jött ki Jack. Rágyújtottam.
– Miért ölöd magad? – kérdezte.
– Te miért ölted magad? – kérdeztem vissza, rá sem pillantva.
– Kedves vagy – mondta és letelepedett a velem szemközti székre. – Különben is mióta dohányzol?
Megvontam a vállam:
– Nem igazán tudnám megmondani. De valamit csinálni kell…
Az ablakon túl a Sárkány álmosan moccant.
Vajon miről álmodhat? – merengtem.
Aztán megköszörültem a torkom.
– Teát akartam inni, de vér folyik a csapból – mondtam.
Jack nem szólt semmit.
– Szeretem a teát – tettem hozzá halkan.
Még mindig nem szólt semmit.
Nem bírtam ránézni. Az árnyak egyre sűrűbben kavarogtak.
– Miért csinálod ezt? – kérdezte végre, és hangja üresen kongott.
– Nem tudom. Nem emlékszem semmire.
Cigarettahamu hullt a hideg kőre.
– Nem emlékszem, hogyan kerültünk ide.
Megvonta a vállát.
– Mit sem számít már – mondta, és visszatrappolt a nappaliba tévét nézni.
– Kedvesebb is lehetnél – mondtam az üres széknek."

(Kódai Richárd: A tükörjáró)

Nem is tudom, hogy miért posztoltam... Talán csak mert eszembe jutott, hogy e jelenet első verzióját majdnem tizenhárom évvel ezelőtt vetettem papírra... A füzet piros volt, és nagyon sok erő volt benne. Az volt az én varázskönyvem... Kicsit hiányzik, szívesen belelapoznék, bár emléknek talán mégiscsak jobb...

The wolfman

Bemutató.

I'm okay

"I'm okay
just don't wanna get up all day
I am home
laying in bed, just leave me alone

lost in dreams
in bittersweet memories
my head's spinning
I gave up and sunk in it

I'm not crazy
I just can't believe this is happening
I'm not lonely
I just can't really feel a thing

and if I could
I would just turn around and walk away
wish I had the strength to find another way
but I'm okay

I'm okay
and if I'm not, still: I'm to blame
I don't know
what to do or where to go

I feel numb
why do I stay when I should run
is this my life
and is it too late to ask you why"

(Richard Kodai: I'm okay)

Egy újabb szám készült el. Fogadjátok ezt is szeretettel.

Avatar

Bemutató.

Manatee

A manateek (tengeri tehenek) szuper aranyosak. Szelíd óriások, 2-3 méteres hosszal, 4-500 kilogrammos testsúllyal. Szigorúan növényevők, és szószerint a légynek sem tudnának ártani. Floridában mindenütt honosak, édesvízi forrásokon és folyókon keresztül az óceánig. Valaha népes számban nyüzsögtek mindenfelé, de mára már védett fajnak minősülnek. Számuk még így is évente egyre kevesebb, köszönhetően életterük további csökkenésének, valamint a hajócsavarok okozta végzetes baleseteknek. Én nagyon szeretem őket, és volt alkalmam mind a természetben és fogságban is látni őket. Roppant nyugodtak, békések, csak lebegnek, vagy lassan sodródnak tovább. Napjuk felét átalusszák, a többit eszegetéssel és úszkálással töltik. Olyanok, mint valami víz alatti, bölcs, zen mesterek. A spanyol hódítók eleinte úgy hitték, hogy vízi embernépség, magyarul sellők, panaszkodtak is, hogy nem olyan szépek, mint a legendákban. Természetesen emlősök, legközelebbi rokonaik meglepő módon: az elefántok. Bár ha a nyugodt, békés és bölcs életvitelt nézzük, a rokonság nem is meglepő.

D 9

A "District 9" című film abszolút lenyűgöző, nem tudok betelni vele. Pontosan nekem való. Olyan értelemben, hogy science-fiction, low-budget, de mégis hihetetlenül jól néz ki, és van értelme. Utoljára a "Children of men" megnézése közben éreztem ezt, hogy ez a film, igen, pontosan olyan, mint amit én szeretek, egyszerű, de nagyszerű :), emberi, de sci-fi, ja, és roppant izgalmas. Mindez gyönyörűen összegyúrva. Ilyenkor áll elő az a helyzet, amikor azt kívánom, hogy ezt a filmet bárcsak én írtam, bárcsak én írhattam volna. Halál komolyan. A történet olyan sok helyen, amilyenre én is törekszem néhány sci-fi történetemben. "Ricsis." Miért is ne? De persze, nem tartom magam olyan nagyra, még hosszú az út előttem. De legalább már látok egy irányt. És látom, hogy mások is csinálják, és azt is látom, hogy igenis van igény a furcsa, emberi, szinte "hétköznapi" fantasztikumra, ami akár itt és most is megtörténhet. És a kulcsszó az emberi. Olyan karakterek vonulnak fel a filmben, leginkább mondjuk a főhős, aki abszolút hihető, élő, lélegző személy, nem elnagyolt, valószerűtlen, és távoli. Wikus ember, bár a film első felében rettentően lehet utálni, de talán pont ezért él. És talán ezért lesz érdekes, amikor megváltozik, és valóban hős lesz belőle. Hozzá kell tenni, hogy az őt megelevenítő színész nagyon jól játszik, végig azt hittem, hogy el fogja szúrni valahol, valahogyan, de nem tette. A másik dolog ami tetszett, az a nem szokványos helyszín. Dél-Afrika. Zseniális! Végre nem minden Amerikában játszódik, amit egyébként e nagy ország lakói is valószínűleg már unnak. Legalábbis a moziban csak elégedett arcokat láttam, ahogy kijöttünk, senki nem panaszkodott, hogy miért nem ide jöttek az idegenek gettóban lakni. :) A bogárszerű lények egyébként nagyon jól néznek ki, az idegen fegyverek is, és minden más is, legfőképp persze a Johannesburg felett lebegő űrhajó. Harminc millió dollár Hollywoodban nem pénz, de érdekes látni, hogy ha jól használják fel, mennyi mindent lehet kezdeni belőle. Ötször-hatszor drágább filmek is vannak, amik sokkal rosszabbul néznek ki. Címeket nem mondok, mindenki tud legalább hármat fejből. Minden tisztelet kijár az író-rendezőnek (és természetesen a producernek is, és más segítőknek), csak így tovább. Bárcsak még több ilyen film jönne ki.

Két film...

... a kommunista kínai kormány démoni uralmáról és véres tetteiről. Mást nem mondok.
The tank man
The cry of the snow lion

NIN

Nine inch nails: Banged and blown trough. Köszi Lez. Bocs mindenki, hogy ilyen késéssel, de jobb később mint soha. :) Még egy néhány szám jön majd.

Ponyo

Jövő héten jön ki Hayao Miyazaki legújabb rajzfilmje "Ponyo on the cliff by the sea" címmel. Lehet, hogy nem mindenki rajong a rajzfilmekért, végül is már nem vagyunk öt-tíz évesek :), de Miyazaki munkáira mindenképpen érdemes odafigyelni. Csodálatos képi világa mellett, ami engem leginkább lenyűgöz, az a hihetetlen természetesség, ahogyan elmesél egy történetet. Filmjei emberiek, de varázslatosak, személyesek, de mégis epikusak... Nagy példaképem az öreg, szeretnék úgy mesélni, ahogy ő tud. Személyes kedvenceim a világhírű "Spirited away", valamint a "Princess Mononoke", de bármelyik alkotását csak ajánlani tudom.
Íme a bemutató.

Még távolabbi helyekre vágyom

A helyhezkötöttség fájdalmas. Időnként erős utazási vágy kap el, mint most is, de olyan erős, hogy szinte préseli a mellkasomat, és csak űzne, és olyan távolra mennék, amilyen messze csak lehet. De ez nem menekülés. Legalábbis nem teljesen. Most, hogy már kényszerű helyhezkötöttségem megenyhült, régi vágyak ébrednek újra, abból az időből, amikor elveszítettem a valahová tartozás élményét és hivatalosan sem neveztem otthonnak egy helyet sem a világban. Olyan vidékek kezdenek el hiányozni, ahol még sohasem jártam. Buta és meggondolatlan névválasztásom (eshu) a szerepjátékok világának egy állandóan vándorló tündérfajáról fájdalmas valósággá változott, és a távoli földek felfedezésének izgalmát elnyomni nem tudom. Kalandok hívnak, egyszerre bénítóan félelmetes, de ugyanakkor szinte elviselhetetlenül izgalmas kalandok, akik csak azok érthetnek igazán, akiket a kényszeres utazási vágy szele megérintett. Magas hegyek ormán akarok állni, távoli tengerek parján sziesztázni, mindhárom óceánba megmártani a lábam (kettő már megvan, meg egy Vörös-tenger), szigetvilágokat behajózni, végtelen erdőkben sétálni (lehetőleg nem eltévedni :), igazi esőerdőben folyón utazni, mindenféle vallás szent helyeit megtekinteni, forgalmas városokat bebarangolni, meghallgatni a világ legnagyobb vízeséseinek a zúgását. Meglátni és megérteni azt a sok életet, ami a világot átitatja, és ami a naplementében és egy távoli ország lakójának a szemében ugyanúgy ott lakik. Azt az életet, ami mindent mozgat körülöttünk.



Kathmandu, Nepál

Engedjétek hozzám a vámpírokat

Halálosan unom a vámpírokat. Az elmúlt tizenegy-néhány évben újat nem nagyon tudtak nyújtani, sőt tudatosan kerültem a vérszívókat szerepeltető újdonságokat. Persze tisztán emlékszem még az "Interjú a vámpírral" című filmre, ami annak idején lenyűgözött, könyvben pedig még talán a "Lestat, a vámpír", "Az átkozottak királynője" viszont már kicsit sok volt, tovább nem is olvastam a sorozatot. Szerepjátékosként is igencsak tetszett a "Vampire, the Masquerade", többek között whoisnot egy-két felejthetetlen meséjét említeném, de ahogy az évek teltek, a játék is érdektelenné vált, és a többi, újabb, érdekesebb kiadványokkal már nem vette fel a versenyt. Ezenkívül még mindenképpen említésre méltó Coppola "Draculája", ami valódi klasszikus, a fantasztikus Gary Oldman-nel a címszerepben. Aztán mi van még? Nem sok. De azért van. A "Let the right one in" című svéd filmet, csak a minap néztem meg, minden előítéletemet félresöpörve. Jól tettem. Gyönyörű film, gyönyörűen elmesélve. Nem zavart a vámpírosdi sem benne. A "Twilight" már más tészta. Meg kell hagynom, hogy helyenként szépen nézett ki, de filmet ennyire már régen untam. Elkezdtem nézni a "True Blood" című sorozatot is, mert úgy hallottam, hogy jó. A Louisianás dolgok bejönnek, az ember karakterek is, de a vámpírosdit legszívesebben áttekerném. De azért mindent összevetve, egész jó. Szokni kell. Ja, majdnem kifelejtettem a "Vampire hunter D" című japán rajzfilmet, amit nagyon szeretek, és amiben a vámpírosdi nagyon másképp, kicsit sci-fi hangulatban van jelen. Azonkívül pedig brainoiz barátom egy sajnos eleddig kiadatlan novellája érdemel szót, ami gyönyörűen egyáltalán nem pendített fájdalmas húrokat bennem. Pedig vámpíros. De másmilyen. Jó.
Ami a legjobban zavar, talán az, hogy a vérszívókból romantikus hősök lettek. Már nem is szörnyetegek. És nem szenvednek. Illetve alig. Mi értelme van akkor? Meg az, hogy minden újabb filmben, könyvben újra kell tanulni, hogy ezek a vámpírok most miben is mások. Például tud-e nappal mozogni vagy nem? Koporsóban alszik-e, vagy ágyban, vagy alszik-e egyáltalán? Tud-e csak kis vért szívni az áldozatból, vagy mindenképpen ölnie kell? Hogyan készülnek az újonc vámpírok? Hat-e rájuk fokhagyma, kereszt, esetleg ezüst, folyóvíz, bejöhet-e az ajtón meghívás nélkül, milyen erői vannak, és így tovább? De, kérdem én. Ki a francot érdekel?! Miért kell nekem minden új filmben tíz-húsz percig azt néznem, hogy a vámpír fő- vagy mellékszereplő ezt magyarázza egy halandó fő- vagy mellékszereplőnek? Persze, mert minden alkotó azt akarja, hogy az ő vámpírja másmilyen legyen, de teljesen fölöslegesen. Attól még vámpír.
És ugyanolyan halálosan unalmas.

Szomszéd

Egyre nagyobb a meggyőződésem, hogy az az igen hírhedt amerikai bőrfejű buli, amibe véletlen csöppentem majdnem nyolc évvel ezelőtt, a szomszédban zajlott le. Még jó, hogy három éve itt lakom, de régebben eszembe se jutott beazonosítani a helyet... Ha nem mesélem otthon annyit a történetet, biztosan nem is morfondírozom annyit rajta. "Éljen Bajszos!" Hát mit ne mondjak, nem a legfényesebb éjszakám...

Eső

Ma bőrig áztam úgy, hogy egy eresz alatt álltam. Köszi, Florida! :)

Csak a szépre emlékezem 7

Tehenek. Nem ez az első dolog, aminek Arizonával kapcsolatban az ember eszébe kéne, hogy jusson, de ott voltak mindenütt. Igen a szakadékok mentén, meredek hegyoldalakon mászkáltak, hogy hogyan, nem tudom, néha keresztbe feküdtek az úton, hogy alig lehetett kikerülni őket, egyszer egyikük pedig barátságosan elindult a kocsink felé szintén az út közepén, de sikerült nem elütnünk. Egyébként itt, Arizonában szálltunk meg a legjobb motelben az utunkon, aminek a hátsó terasza egy kisebb szakadékra nézett, és olyan tiszta volt, hogy le a kalappal. Itt néztük meg időtöltés gyanánt a tévében az "Ahová lépek szörny terem" című eposzt, ami sivatagi utazásaink után már nem is tűnt annyira nevetségesnek. De persze a legfontosabb említenivaló Arizonában, a mindenki által ismert Grand Canyon, ami valóban olyan hatalmas, hogy amíg nem láttad, nem tudod elképzelni. Gyönyörű, viszont tíz perc után meg lehet unni, merthogy nem csinál semmit. Mondjuk hozzáteszem, hogy a sasok azért ott köröznek, azokat lehet bámulni. Átvezettünk egy másik kilátó helyre, de ott is ugyanúgy nézett ki. Mindegy azért csináltunk egy képet rólam, hogy "gitárrommal a kezemben egy szakadékba nézek", merthogy a hangszer is utazott velünk, ha meg már szakadék, akkor Grand Canyon. Onnan tovább autókázva vágtunk át meglepetésként - merthogy nem számítottunk rá - Amerika egyik legnagyobb építészeti csodáján, a Hoover Damen, ami egy duzzasztó gát, hihetlenül nagy, és nagyon jól néz ki. Onnan már nem volt messze Las Vegas, ami a másik olyan dolog, hogy amíg az ember élőben nem látja, addig nem tudja elképzelni sem, hogy milyen. Merthogy pontosan olyan, mint a filmekben. Gyönyörű, tele van élettel, és csak a kaszinózásról szól. Itt egy kicsit (megjegyzendő pénzszűkében voltunk) félkarú rablóztunk, és hasonlók, egy kicsit még egy topless bárba is sikerült betévednünk :), aztán reggel tovább. Át a Mojave sivatagon (ami abban a régi "Parasite Eve" című játékban is volt) És be Los Angelesbe. Ott három hetet töltöttünk, nyugat Hollywood vendégeként, szegényen, de szabadon, majd vissza Floridába, egyenesen a 10-es úton, kitérő nélkül, talpra állni.
Az út Los Angelesig több mint tíz napig tartott, több mint háromezer mérföldet utaztunk, tizenegy államban voltunk és az életem eddigi legizgalmasabb kalandja volt. Utólag semmi pénzért ki nem hagynám, bár ma már talán nem így vágnék neki. De, ha a lehetőség hozza, és lehet menni, még egyszer megtenném.
Mondjuk most már lehet, hogy tényleg északot kéne bejárni.



Grand Canyon, Arizona



Hoover Dam, Arizona-Nevada határ



Las Vegas



Los Angeles



Hollywood Boulevard, Los Angeles



A Hollywood felirat, Los Angeles

Új írás

"Nkagisangra szörnyű éhség jött rá. Éppen a vacsorát készítette, hagymát szeletelt könnyezve a zöldségsalátához. A gyomra hirtelen összerándult és olyan maró ürességet érzett, hogy összegörnyedt.
Enni... Kell – gondolta, és tétován nézett a hűtőszekrény felé.
Az éhség akkor fájdalomba csapott át, és égetni kezdte a belsejét. Nkagisang levegő után kapkodott.
Gyorsan! Valamit... Bármit – gondolta.
De nem tudta kitalálni, hogy mit is egyen, nem tervezte, hogy aznap este már enni fog, amit a családnak főzött vacsorára, azt meg sajnálta magától.
Jobb híján megfogta az egyik megpucolt hagymát, és beleharapott. A könnyek még jobban ellepték a szemét, míg már nem látott semmit, de a falat mégsem marta túlságosan a száját és torkát. Megrágta és lenyelte.
Újabb fájdalomhullám csapott végig rajta a gyomrából indulva. A maradék hagymát szinte megrágatlanul tömte magába, majd egy másikat, a harmadikat pedig pucolatlanul falta fel, mire a fájdalom lassan alábbhagyott.
– Mi a fene van már megint? – kérdezte fennhangon és a konyhapultra görnyedt. Gyomrában a fájdalom most valami puha lüktetéssé alakult át. – Hiszen ma már ettem. Kétszer is."

(Kódai Richárd: Hálásan köszönöm, uram, asszonyom!)

Néhányan már olvastátok az eredetit, ma befejeztem a bővített változatot. Így most nem látszik rajta, de egyébként sci-fi. Ja, és ez is egy kicsit erős lett... Hiába, igyekszem. :)

Örvény

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogyha egyszer véletlen a folyóba esnék, és egy örvény ragadna el, ne kapálózzak, csak hagyjam, hogy lehúzzon a mélybe, egy idő után kilök magából és úgy már ki lehet úszni. De, ha valaki küzd ellene, azt az örvény nem engedi, és bizony az illető ott maradhat.
Nagy tanulság ez. Néha a legbölcsebb dolog, ha hagyod, hogy az áramlat elragadjon. Nem lehet minden csatát megnyerni, és nem is kell. Ha túl feszíted a húrt, elpattanhat.
Egzisztenciális szinten nem jutok egyről a kettőre, krízishelyzetek váltogatják egymást, a megboldogult kétezres év jut eszembe, amikor a legkevesebbem volt.
Feladtam. Hátha így messzebb jutok.
(A kétezres év védelmében: akkor volt az is, hogy MINDEN megváltozott. Jó értelemben.)

Az óriás szitakötők tánca

Kivittem a kutyát az udvarra és látom, hogy ott kint óriás szitakötők keringenek körbe-körbe a levegőben. Ez néhány perce történt. Az eső nagyon enyhén szemerkél, csak néha-néha hull egy csepp az emberre, de mégis mindennek esőillata van, és érezni a feszültséget a levegőben, hogy igen most már bármelyik pillanatban komolyan rákezdhet. De miért jó ez a szitakötőknek? Miért jöttek most elő (húsz perce még sehol sem voltak), és járják igéző és kicsit szédítő táncukat? Nincsenek sokan, talán tizenöten-húszan. Nagyok, tizenkettő-tizenöt centis szárnyfesztávolsággal. És csak táncolnak. Miért?
Imádom Floridát.

Csak a szépre emlékezem 6

Utah lélegzetelallítóan gyönyörű. Nem, nem csak a hegyek miatt, bár itt lehettünk tanúi annak a jelenségnek, hogy vörös homokos, sivatagos csúcsok váltották egymást fenyveses, hóval borított csúcsokkal. De Utah mégis a szakadékai miatt felejtehetetlen. Itt már kőkemény terepen haladtunk, végtelen mélység felett szerpentineken, hidakon, olyan életveszélyes kanyarok között navigáltunk, amiket vagy tizenöttel lehetett csak bevenni, de emelett még lejtettek is vagy emelkedtek. Megálltunk egy kis parkban, ahol természetes "hidakat" lehetett megnézni, ott túráztunk is egy kicsit és lementünk-lemásztunk egy szakadék aljába. Kijelölt túra ösvény volt, de néhány helyen komolyan nem értettük, hogy hogyan is képzelték, hogy mindenféle kapaszkodó vagy kötél nélkül ott embereknek kéne tudni közlekedni. De túléltük, és a kaland jó gyakorlat volt a tériszonyom leküzdésére. :) Ott láthattunk régi indián romokat is lent, a szakadék mélyén, ott, ahova mi már nem juthattunk le. Érdekes volt elképzelni, hogy hogyan is élhettek annak idején arrafelé az indiánok, a kanyonvidék mélyén, rejtekében. Mi a fenét ettek, például? A közlekedésről nem is szólva. Némi utazgatás után, egy Hite Marina nevű, szó szerint talán tíz lakókocsiból álló településnél keltünk át a Colorado folyón, a Glenn canyon alján. Itt tankoltunk is az egyetlen kúton egész útunk alatt, ahol nem digitális kijelző mutatta, hogy mennyit is tankoltunk, és itt vásároltunk úgy be, hogy a helyi "boltban" egy szó szerint nagy fagyasztókamrába kellett bemennem az eladóval kenyeret választani, ami utána órákon keresztül olvadt ki, és mire kiolvadt, cukorkristályok voltak benne, úgyhogy nem bírtuk megenni, olyan édes volt. Aztán később egy másik kis településen szálltunk meg ott, ami kicsit nagyobb volt, de egyébként roppant hangulatos, a "Parasite Eve" nevű régi PS1-es játékot juttatta eszembe, amiben nemzombidemajdnemolyasmi szörnyeket kellett irtani a Mojave sivatagban, Kaliforniában, egy kisvárosban. Olyan volt, csak hegyekkel. A következő napot is szinte teljesen csak a szakadékok, emelkedők, lejtők világában töltöttük, majd estére elértük Arizonát.
A vállalkozó kedvűeknek ajánlom, hogy csak írják be a google-ba, hogy "Utah", majd nyomjanak egy képkeresést, és ámuljanak. Ha valakinek csak egy helyet mutathatnék Amerikában, ami nem város, biztosan Utah kanyonvidéke lenne az.




Utah tájkép



Természetes "híd", Utah



Indián romok



Utah tájkép 2

32

Remekül érzem magam a bőrömben!

Happy

"who are you my lonely friend?
go ahead and take my hand
look at me and maybe smile
you just made me realize

that I don't know who I am
and I don't know where I've been
but I don't even give a damn
I am happy deep within

what's it like on the other side?
is there darkness - more than light?
do all tears dry stepping through
all hell broke loose - keep the true

and I don't know who I am
and I don't know where I've been
but I don't even give a damn
I am happy deep within"

(Richard Kodai: Happy)

Vadi új dal, hosszú évek után. Demó verzió, azért hangzik gagyin. De mindenképpen sok szeretettel.

Csak a szépre emlékezem 5

Szóval: New Mexico. Mit is mondjak? Gyönyörű! Én mindig is szerettem a sivatagot (a depressziós texasi puszta kivételével), itt pedig még a hegyek is elkezdődtek, amit szintén imádok. Ha már erre jártunk, nem hagyhattuk ki az Ufó múzeumot Roswell-ben, ahol még az utcai lámpák is alienfejűek! A múzeum érdekes volt, a vendégkönyvbe is írtunk és itt történt meg az, hogy a világtérképen, ami a látogatók származását jelezte, beszúrtuk Magyarországba az első tűt. A magyarokat nem érdeklik az ufók? Kisebb utazás után pedig rátértünk a 666-os útra, ami Gallupot és Shiprockot köti össze, és amit a legtöbben a "Született gyilkosok" című filmből ismerhetnek. Egy átlagos "diner"-ben meg is álltunk egy pitére, de nem mertünk citromosat kérni, mert féltünk, hogy ki hívják a sheriffet. :) Az út mentén szálltunk meg egyébként egy igényes (három gyémánt!) motelben, reggel pedig hóesésre ébredtünk. Ezen meglepődtünk, merthogy még mindig sivatagos volt minden, aztán rájöttünk, hogy magasan vagyunk. :) Azért hógolyóztunk egyet, és indultunk tovább, a hó pedig egy-két órán belül elolvadt. Az út egyenes volt, hosszú, és magányos. Csak néha suhant el mellettünk valaki, vagy suhantunk mi el valaki mellett. Ha az emlékezetem nem csal, valahol itt láttunk egy "szellemvárost" (ghost town) is, amely kifejezés egy teljesen elhagyatott helységet jelöl, amin egyébként nem látszik, hogy miért is elhagyatott. Még rozsdásodó autók is voltak. Nem, nem álltunk meg nézelődni. A 666-os út aztán átvitt minket Coloradoba, de ott csak kicsit utaztunk, majd újra nyugatnak fordultunk, Utah, a síelés állama felé.



New Mexico tájkép



Ufó múzeum, Roswell, NM



Utcai lámpa, Roswell, NM



A 666-os út



"Szellemváros"



Colorado tájkép

Csak a szépre emlékezem 4

A louisanai mocsárvidék gyönyörű. Ahogy az 55-ös út hosszú mérföldeken keresztül a mocsarak fölött, ciprus és egyéb fák között fut, az felejthetetlen. New Orleansból észak felé fordultunk, megálltunk Kentwoodban, Britney Spears szülővárosában, ami szó szerint három utcából áll, és nagyon lepukkant. Onnan tovább, újra Mississippibe kerültünk, ahol Jacksonban újra nyugat felé vettük az irányt, "legkedvencebb" államom: Texas felé! Don't mess with Texas. Hát igen. A helyiek mindenhol úgy néztek ránk mintha azonnal meg akarnának lincselni minket, és komolyan azon aggódtunk, hogy valami sheriff viccből elkap minket, és húsz évig a pincéjében tart fogva. Nem a Ramboban volt valami hasonló? Ja, Texasi láncfűrészes és társai... Simán megtörténhet. Egyébként annál nyomasztóbb, mint a végtelen texasi sivatagot nézni másfél napon keresztül, nem sok minden lehet. Lásd kép. A láthatáron zúzó viharok hálisten elkerültek minket, de mintha láttunk volna egy-két tornádót is ott a messzeségben. A Midland nevű városban szálltunk meg egyébként, ami olyan kihalt volt, hogy azt hittük, nem laknak ott emberek, és az sem dobta fel a dolgot, hogy utazásunk legmocskosabb moteljével is itt találkoztunk. Az ágy tetején aludtunk, mert nem mertünk a lepedők közé bújni, sem új ágyneműt kérni, a fejünk alá pedig hátizsákjainkat tettük. Reggel zuhi nélkül tovább, hiába, nem tehettünk mást. Ja, csaptelep sem volt a fürdőben, ha jól emlékszem, csak valami csőbe folyt a csapból a víz.
Kellemes változást hozott viszont Dallas, bár a helyiek ott sem lettek sokkal kedvesebbek. Szerencsére e "csodálatos" államban tett utazásunk sem tarthatott örökké, és onnantól kezdve újra már csak gyönyörű helyeken jártunk.
(Bónusz infó: Ha sivatagban jársz, NE chips és kóla legyen a túlélő csomagod! Higgy nekünk. :)



Louisiana-i mocsárvidék.



Texasi sivatag



Dallas, Texas

Csak a szépre emlékezem 3

Szóval Mississippi államból átsuhantunk Louisianaba, a Mississippi folyó felett, ami mellesleg az államhatár a nyugati oldalon, és hamar New Orleansban találtuk magunkat. De most csak beugrottunk, gyors körülnézés, még Trent Reznor (aki akkoriban még itt lakott) házát, sem volt időnk felkutatni. A belváros is nagyszerű, de New Orleans legszebb része kétségtelenül a Francia negyed. Ha emlékeztek még az "Interjú a vámpírral"-ra, akkor tudjátok, hogy miről beszélek. Mintha egy párszáz évet mentünk volna vissza az időben. De New Orleans ezenkívül még a bulik és a jazz városa is. Az előbbiből egy néhány hónappal később vettük ki a részünket Lezzel (good times), bár sajnos a sztriptízbárokat nem jártuk végig; az utóbbi a Mississippi deltájánál, a parkban magányosan trombitáló, öreg fekete férfi szomorú dalában nyilvánult meg.



10-es főút a Mississippi folyó felett



A Mississippi folyó



New Orleans



New Orleans, Francia negyed



New Orleans, Francia negyed 2

Csak a szépre emlékezem 2

Alabama volt az első másik állam amibe átléptünk, azelőtt még egyszer sem hagytuk el Floridát. Alabama egyébként a tipikus "redneck" állam, ahol már az első megállónknál bőrkabátos, kovbojkalapos, kétszázkilós "trucker" jellegű emberkéktől retteghettem. Itt egyébként, a Mobile nevű városban eltöltött éjszakánk azért emlékezetes, mert itt szembesültünk először azzal, hogy mennyire a semmibe vágtunk bele. Elsőre azért félelmetes érzés volt, egészen addig, amíg elő nem szedtünk egy Amerika térképet és ki nem találtuk, hogy mit is akarunk megnézni utunkon. Másnap korán kelés, és tovább Mississipibe.



"Welcome to Alabama" tábla



Egy tipikus amerikai motel. Ilyenekben aludtunk az egész úton. Némelyik jobb volt, némelyik rosszabb. Néha sírni akartunk.



Biloxi, Mississippi. Ide csak beugrottunk

Csak a szépre emlékezem

Elkapott a nosztalgiázás, talán csak a jelen idő nehézségei miatt, és úgy döntöttem, hogy a 2002-es, februári nagy amerikai körutazásomról, amit kedves unokatestvéreimmel követtem el, egy-egy kép erejéig hangulatot festek. Nem saját képek lesznek, mert azokat semmi kedvem nincs előásni évek alatt felhalmozott lim-lom alól, sorry. Meg amúgy is rengeteg béna képet csináltam.
Szóval úgy indítottunk, hogy St. Augustine-ból, ahol mai napig is élek, és ami egyébként USA legrégebbi fennmaradt városa (alapítva: 1565), lementünk Key Westre, Florida és a kontinentális USA legdélebbi városába. Aztán vissza, tovább Jacksonville-be, onnan pedig a 10-es főúton nyugatra. Közben egyébként napok teltek el, a viszonyítás kedvéért.



St. Augustine



Key West



Jacksonville

Messze

Tiger's nest monastery, Bhutan

Szilánkok

Viharos hullámokon apró sirály pihen mit sem törődve a körülötte tomboló, haragos óceánnal. Fehérsége csupán röpke villanás a majdnem fekete vizen, de mégsem repül el, felveszi a ringás ritmusát, és bármilyen magasra dobják is a habok, ő nyugodt marad. Az őrjöngő káosz közepén elérhetetlen. Ez a sirály akarok lenni.

Nietzsche meglát egy a jégen eleső lovat. Odamegy, megöleli az állatot, majd összeesik. Soha többé nem lesz önmaga, megőrül.
A gyermek Sziddhárta meglát egy madarat, amint kiás egy férget a földből, majd pont mielőtt megenné, a madarat is egy nagyobb ragadozó kapja el. Sziddhárta megérti, hogy minden élő teremtmény a világon egymás életére tör, és könyörületesség ébred a szívében minden teremtett lény iránt.
Mi történt itt? Mi volt a különbség?

Hamvas azt mondta, hogy a kereszténység teljesíthetetlen feladat, ami az életet derékba töri, de amit mégis csinálni kell. Halálos kötelesség. De a lélek tökéletes felszabadulása.
Ramakrisna azt mondja, szabadon munkálkodni annyit jelent, mint nem várni jutalmat, és nem félni semmi büntetéstől.

Egy perc csend olyan jól esne.

Lord Shiva

"Maya is the illusion you experience when you open your eyes in the morning.
At times Shiva gets bored with his dreaming and wakes up to see what creation is up to.
The opening of his eye creates the destruction.
The winds are as easy to stop as the fire.
Sing Shiva a lullaby."

A tavalyi nagy kaliforniai erdőtüzek megfékezésére ajánlotta ezt valaki egy nyilvános fórumon. Érdekesnek találtam. Fordítsa le nyugodtan, ha valaki akarja, nekem most nincs kedvem.

Tibeti mandala

Ki írta (és énekli)?

"I will move away from here
You won't be afraid of fear
No thought was put into this
I always knew it would come to this..."

Ma elhatároztam, hogy két, legfeljebb három éven belül elköltözöm Los Angelesbe vagy New Yorkba. Elegem van ebből a kisvárosból, lépni kell tovább. Már csak meg kell érni.

Az idézett sorok (sajnos) nem szó szerint erről szólnak, de illett ide és amúgy is egész nap ezt dúdoltam magamban. A szerző egyébként nyugodjon békében.

A vihar

Tegnap este nagy vihar volt. Nem lenne említésre méltó, Floridában élek, de a tegnapi valahogy mégis más volt. Már lefekvés előtt, amikor kivittem a kutyát az udvarra láttam, hogy valami nagy készül északon. Pont a ház takarásában voltak a sötét fellegek, csak a villanásokra figyeltem fel, és távoli mennydörgésekre. Már akkor tudtam, hogy a vihar, mikor ideér majd valamikor éjjel, rendesen meg fogja ijeszteni szegény háziállatainkat. Jött is pár órával később és teljes dühvel őrjöngött. Láttam már vihart, nem is keveset, hirtelen lecsapó hamar tovaszállótól kezdve napokig tartó trópusi viharokon át, menekültem már hurrikánok elől másik államba, láttam már házat majdnem teljesen összeromboló, kidőlt óriási pálmafát, gyufaszálakként heverő törzseket erdőben, leszakított tetejű benzinkutat, embermagas hullámokat, de ettől a vihartól még én is megijedtem. Ugyanis mérges volt. Hihetetlenül mérges. Nem, nem hozott nagy szelet. Esőt, azt hozott, olyan erősen verte a tetőt, hogy azt hittem beszakad. De ilyen már volt. Ez nem volt új. Hanem a villámok. Szinte folyamatosan villámlott. De úgy, hogy az ég világos volt, csak néha sötétült el egy pillanatra. Éjjel. Érdekes. A mennydörgés is szinte folyamatos volt. Egyébként a villámok sem újak, szokott villámlani rendesen más, kevésbé mérges viharok alkalmával is; valahol még olvastam is régen, hogy Floridát inkább a villámok államának kéne nevezni a napfény állama helyett, hiszen itt több villám fodul elő, mint az összes többi államban együttvéve. Szép. De meg lehet szokni, és egy idő után már fel sem tűnik. Egészen tegnap estéig. Amikor egyszercsak felriadtam és az ablakon át ragyogó kék fény áradt be, mintha földönkívüliek jöttek volna, hogy elraboljanak. A folyamatos villámlás. Ilyet még komolyan nem éltem. De aztán mégis valahogy felülkerekedett rajtam az álmosság, és aludtam tovább, mondjuk azért kicsit zaklatottan. Állítólag Crescent Beachen még tornádó is volt. Nem tudom biztosan, de el tudom hinni. Néhány helyen jégeső. Ez benne volt a helyi hírekben.
Erős kontrasztként viszont: csodálatos, napsütéses reggelre ébredtem.

Dedikált cd-borítók

A kép

Unokatestvéreim: Lez, Erika és a Nine Inch Nails.

10.

"Az éberség első jele, hogy az emberben homályos gyanú ébred: a májá, az érzéki világ varázslat. Mé on, ahogy Platón mondja. Nemlétező. Az érzéki világ olyan álmosság varázslata, amely minden élő emberével közös. Aki elkezd az érzékeken túl látni, az meta ta phüszika, a természeten túl kezd valamit sejteni. A metafizikai érintés az éberség első állomása."

(Hamvas Béla: Az éberség - Scientia Sacra)

Part three

És íme az utolsó részlet. Lehetett volna több felvétel is, ha nem felejtem a hotelszobában a tartalék kazettát. Bocsi. De azért ez is valami, nem?

9.

"Barátság csak ott keletkezhet, ahol két férfi egymás lényét nemcsak hogy épségben tartja, hanem saját Én-köréből a kettő körébe azért lép ki, mert tudja: ez az a hely, ahol barátjának épségén saját épsége megkettőződik. Egész csak egészen egészülhet ki. Ahogy az elnyomás végül az elnyomást is elnyomja. S ahogy a teljesség csak teljességen teljesülhet. Nyílt csak barátom nyíltságán lehetek, őszinte csak az ő őszinteségén. Barát az ő barátságán s ő az enyémen. Nincs hierarchia, rangsor, egymásután. Az értékek kölcsönös egyöntetűségének tökéletes elismerése. A barátok egyenlőek. Mert ahol vannak, ott nincs különbség. A hely, ahol élnek, túl van a versenyen. A barátság az egzisztencián nő és van és él és múlik. A barátság köre nem az életé, hanem a lété. A baráti kézfogás a magasabb világban való találkozás jele.

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt."

(Hamvas Béla: A barátság - A láthatatlan történet)

Part two

Íme a folytatás.

Part one

Kicsit nem előről van, kicsit elmegy a fókusz helyenként, kicsit néha nem találom a zenekart, de a mienk! :) A várva várt Nine Inch Nails koncert egy része élvezhető egyelőre csupán, de a többi is jön hamarosan, ígérem. Opcionális tornagyakorlat a vállalkozó kedvűeknek a koncert élvezéséhez: nyújtsd ki a karodat egyenesen a fejed fölé és tartsd ott egy órán keresztül. Na, ennyire fájt nekem ez a felvétel. Tessék értékelni.
UI: Hogyha nagyon akadozik, győződj meg róla, hogy nem HD-ben akarod nézni, ha Standard-ben is akadozik még, akkor válts Small playerre, ha még mindig nem jó, akkor nem tudok segíteni.

8.

“A szabadság csak addig izgalom, amíg nincs, amíg az emberben van valami, ami tiltja; mihelyt minden lehetőség megnyílt, és az emberből az önmaga iránt tanúsított ellenállás eltűnt, annyira egyszerűvé válik, hogyha külön nem szerez róla tudomást, észre se veszi. Valószínűleg igazuk van azoknak, akik azt mondják, a földet egészen könnyen paradicsommá lehetne tenni, csak mi tesszük pokollá.”

(Hamvas Béla: Cseresznyét szedni - Patmosz)

7.

“Ahhoz hogy valaki éljen, égnie kell, fókusszá kell lennie, meg kell gyulladnia és gyújtania kell.”

(Hamvas Béla: Scientia Sacra)

Ez a szekrényajtómon áll, egy Hamvasos poszteren. Igen, ilyen srác vagyok én.

6.

“A föld nem lehet meg világosság nélkül. Haram-Hammoid így tanította. A föld tenyészete kihalna, ha egy reggel a nap nem kelne fel. Így kell lenni legalább egy szellemben megvilágosodottnak, aki a világosságot sugározza. Néha nyíltan taníthat, néha király, néha szerzetes, néha koldus, de mindig itt van a földön –„

(Hamvas Béla: Karnevál)

5.

"De különbség van aközött, hogy az agónon, az emberi nyilvánosság előtt küzdök a sikerért, és aközött, hogy nevezetes vagyok egy intim végtelenségben. A vallás azt mondja: Isten előtt. S mivel ez a helyzetnek tényleg megfelel, a legjobb a kifejezést megtartani. A lények: virágok, fák, csillagok, madarak csak ezt az Isten előtt való nevezetességet ismerik; egyedül az ember elégszik meg kevesebbel: az emberiség előtt való nevezetességgel. Mintha az emberiség előtt való múlandó hír több lenne, mint Istenben a halhatatlanság."

(Hamvas Béla: Aranynapok - A Babérligetkönyv)

4.

“… ez a megfordulás a zenben a szellemi erőfeszítés egyetlen haláltmegvető bravúrjának eredménye. Ez a szatori, amikor az embert a valóság villámcsapásszerűen éri. A khasszidoknál a tesuvah szintén a realitásra eszmélésnek ilyen egyetlen eksztatikus villámcsapása. De ami ennek a villámcsapásnak tartalma, nem értelmi bravúr, hanem étosz. Mert a súly nem a felismerésre, hanem annak erkölcsi következményeire esik. A valóságot hiába ismerem fel, ha a következményeket életemre nem alkalmazom. Minden beavatás realizálás. Hölderlin azt mondja, hogy az ember minden nap hetvenhétszer zuhan az égből a földre. A khasszidok azt mondják, hogy aki megfordul, minden nap hetvenhétszer zuhan a földről az égbe.”

(Hamvas Béla: Eksztázis)

A filmkészítés nagymesterei...

... nem jártak filmiskolába. Csak csinálni kell. Link.

3.

“A zsenit a hindu hagyomány nagy magatartásnak (mahámudra) nevezi. A zseni a jellegzetes szörnyeteg, aki semmi egyéb, mint kolosszális púp. Aránytalanná lett ember, akin egyetlen tehetség abszolitikusan és terrorisztikusan uralkodik, s az egész ember a zsenialitás őrületének (bűnének, betegségének) szolgája. Ez a tény a történet zseniális emberein tapasztalatilag ellenőrizhető. A zseninek persze más érteme is van, és erről mindjárt szó lesz. Itt most csak azt kell hangsúlyozni, hogy a közhelyszerűen zseninek nevezett nagy magatartásnak üdvértéke negatív.
(…)
Az imént a tehetségről és a zseniről szólva merőben negatív álláspontot kellett képviselni. Most kitűnik, hogy a tulajdonságok értékelésében az az elutasítás helytelen. A tulajdonság (tehetség, képesség, zsenialitás) értékét az határozza meg, hogy milyen hatalom szolgálatában áll.”

(Hamvas Béla: Mágia Szútra)

2.

“Pascal olvasásának három fokozata van. Az elsőn az ember elvakul csodálatos stílusától. A másodikon megrendül e nagy szív szenvedésén. A harmadikon azt gondolja: végre íme az ember! Végre az ember, aki vagyok, a félig hitetlen, de hívő akar lenni. A boldogtalan, a gyarló, a homályos, a tévelygő, aki boldog, erős, világos, biztos akar lenni –, a szegény-szegény ember, aki Isten gyermeke akar lenni. Teremtő Isten! Ha a legnagyobbak közülünk ilyenek, milyenek vagyunk mi?”

(Hamvas Béla: A száz könyv)

Hamvas

Hamvas Béláról nem érdemes szót ejteni. Nem azért mert nem élt kiemelkedő értékű életet, nagy sorsot, nem. Hanem azért mert igazi nagysága nem rendkívüli életében rejlett, hanem műveiben. Hamvas Béla ott volt nagy, az írott sorokban, olyan nagy, hogy mai világ még csak lépésenként próbálja megérteni, amit ő már fél évszázada, vagy még régebben leírt. Nietzschét nem értjük. Hamvast sem. A régi szent könyveket, írásokat, kivételes gondolkodókat esélyünk sincs, ne is próbálkozzunk. Igazán nagy gondolat már nem ér el hozzánk. Szent szó pedig még kevésbé.
Vezető kell hát, olyan aki nem csak azt érti és látja, hogy hova el kell jutni, hanem azt is, hogy honnan. Ez a vezető Hamvas Béla. Ő érti a mai, modern világot, igen a legutóbbi évekig is akár, sokkal aktuálisabban mint azt sokan gondolnák. Hamvas ismer minket, mindent tud rólunk. El nem bújhatunk. De nem is kell, mert ő csak segítni akar. Utat mutatni. Megtanítani nekünk, amit csak tud. Mi meg csak reménykedhetünk, hogy legalább a töredékét felfogjuk annak, amit mond. Precíz, lényegretörő megállapításai, és néha bizony kegyetlen igazságai évekig elkísérik az embert, megszabadulni tőlük nem lehet. Ott üt, ahol fáj. De felemel és gyógyít is, mikor mire van szükség. Mindig ad valamit, minden egyes alkalommal, nem lehet úgy olvasni, hogy az emberben valami meg ne mozduljon. Legalábbis velem még nem fordult elő. De Hamvas mégsem mindenkinek való. Fel kell hozzá készülni. Meg kell hozzá érni. Különben árthat is.
Egy régi történet arról szól, hogy az egyik kínai bölcset egyszerű parasztember látogatta meg, és a Taóról kérdezte. Miután az egyszerű ember távozott, az egyik tanítvány aki hallotta a magyarázatot így szólt mesteréhez: – Mester, még sohasem hallottam, hogy valaki a Taót ilyen egyszerű szavakkal el tudta magyarázni. Hát ez igazán kiváló! Mire a bölcs megrázta a fejét és csak ennyi mondott: – Egy életre boldogtalanná tettem.
Miért? Mert a parasztember még érett meg az igazságra. Még nem nőtt fel hozzá. De mivel az igazságot kérte, az megadatott neki, még ha meg is betegítette.
A mai világ még ugyanúgy nem érett meg Hamvas Bélára. Ez tény. Ezért csak apránként, lépésenként szabad megismerkedni a mester műveivel, csak lassan és finoman. Kezdeni a könnyedebb művekkel, mondjuk az eperevésről, vagy a virágszedés lélektanáról. A madarak énekéről. A többit csak később. Csak lassan. Ahogy a világ érik. És talán idővel születnek jó fordítások is idegen nyelvekre, hiszen nem tarthatjuk meg a mestert csak magunknak, bár valószínű, hogy mondanivalója hiánytalanul csak magyar nyelven érthető meg. Már, ha van valaki, aki megértheti. Mármint hiánytalanul.
De ki kéne törölnöm mindent, amit írtam, hiszen ahogy mondtam Hamvas Béláról nem érdemes szót ejteni. Ha nagyságát valójában meg akarjuk látni, amennyire csak lehet megérintetni, csakis egy dolgot tehetünk: idézünk tőle.
A következőkben tíz idézetet fogok bemutatni. Ezeket véletlenszerűen válogattam össze, mármint, hogy felütöttem egy könyvet, és amin éppen megakadt a szemem, és önmagában is érthető, azt leírtam. Nem akartam semmilyen tudatos módszer alapján válogatni, hiszen a háttéranyag temérdek, fölösleges lett volna bármilyen szempont alapján egyes sorokat előnyben részesíteni. Így legalább nem rajtam múlott.

1.

“A mai iskolákban úgyszólván csakis tanítanak, vagyis ismeretanyagot adnak át. Kivételes esetben nevelnek, ami nem egyéb, mint a serdülő ember társadalmi magatartását szabályozzák. Püthagorasz megtanulta, hogy az emberiség harmonikus életének megvalósításához ez kevés. Beavatásra van szükség. Beavatni annyi, mint az embert kora történeti magatartásáról letépni, és az emberi alapállásra visszahelyezni. A beavatás az a generál művelet, amely az emberi lét színvonalát a zavaros és rendetlen és homályos és tisztátalan légkörből kirántja, és tökéletesen megtisztítja és átvilágítja. A beavatás eszköze csak harmadsorban ismeret, másodsorban önmegtagadás, elsősorban pedig valami elmondhatatlan, aminek tudása fölött csak a beavató mester rendelkezik.”

(Hamvas Béla: Püthagorasz - Az ősök nagy csarnoka)

A többit később.

Órák újra

"Sör keserű szagát érezte, és farkasmorgást hallott a közvetlenül a háta mögül, aztán örvény ragadta el, de az örvény felfelé húzta és akkor felébredt. Csillagok ragyogtak felette. Meglepetten ült fel.
A nyílt utcán, a falu másik felében, a térdig érő hóban ült, a közelében sehol senki, és csak egy pár lábnyom vezetett oda, ahol volt.
Hogy a fenébe kerültem én ide?! – gondolta izgatottan és a szívverése felgyorsult.
A mellette lévő kunyhóban megmozdultak az emberek, és kezdtek felébredni.
Kevin akkor mély levegőt vett, és amennyire csak tudta leárnyékolta a gondolatait és próbált megnyugodni. Csak a hideg szélre koncentrált és lassan elindult haza. Igyekezett minél inkább az árnyékban maradni, hiszen nem akarta, hogy az ügyeletes boszorkány meglássa a levegőből.
Az út több mint fél óráig tartott, de egy idő után el kezdett fázni. Hiába bírta jól a szélsőséges hőmérsékleteket, így kabátja nélkül, pizsamájában, mezítláb a hóban, bizony a hideg végül is megtalálta.
– Mit keresek én éjszaka az utcán, mezítláb a hóban? – suttogta maga elé. – Mégis mit?!
A lábai egyre inkább elgémberedtek, alig bírt már a falak mellett osonni, ki-kibotladozott az utcára, és csak abban reménykedett, hogy így is elég sötét van a faluban ahhoz, hogy a boszorkány ne vegye észre.
De nem volt ilyen szerencséje. Már csak vagy fél utcányira járt a házától, amikor megbotlott, és kiesett az utcára, ráadásul arcra. Nyelt egy kis havat ahogy elterült, így elkezdett vadul köhögni. Feltérdelt, de a köhögés csak nagy nehezen akart elmúlni. Amikor mégis elmúlt, Kevin felállt és indulni akart tovább újra a fal takarásában, de hirtelen hihetetlenül hideg szélörvény támadt körülötte, és a hó szilárdra fagyott a talpa alatt.
A teste teljesen lebénult, és hamu ízét érezte a szájában, de olyan töményen, hogy marni kezdte a torkát.
Megelevenedett sötétség landolt közvetlenül előtte, majd a sötétség az egyik boszorkány alakját vette fel, akinek fehér fény derengett a szeméből, és jéghideg ujjai Kevin arcát ragadták meg két oldalról.
Lisa-Marie volt az, a főboszorkány.
Hol voltál?! – kérdezte Kevintől gondolatban, de a fiatal férfinak nem volt ideje válaszolni sem, máris láthatatlan erő feszült elméjének, és kezdte feltörni azt.
Nem tehetett mást, hagyta magát."

(Kódai Richárd: Órák)

Nem bírjuk ki...

...hogy ne menjünk el még egy Nine Inch Nails koncertre júniusban, már a jegyek is megvannak. Egyszerűen nem volt elég a West Palm Beach-i koncert, még nem tudtuk feldolgozni azt, hogy lehet, hogy tényleg most láttuk őket utoljára. Kell még egy löket. Muszáj. Lez öcskösöm még azon is ügyködik, hogy adományozás fejében személyesen találkozzon Trent Reznorral, aki ha egy kicsit is ismeri őt, tudja, hogy mekkora szó ez neki. Nekem is az lenne, de a szegénység az úr, meg a tartozások törlesztése. :(
Egyébként meg ismét és még mindig azon ügyködöm, hogy valahova feltölthessem a West Palm-i koncertfevételemet, legalább tíz videós oldallal is próbálkoztam, de valami mindig elcsúszott, úgyhogy most úgy döntöttem, megpróbálok egy fizetős oldalt is. Szorítsatok, hogy sikerüljön.

Megvan!

Átmentünk az ellenőrzésen, méghozzá nem is akármilyen pontszámmal. Öt hónapnyi néha lappangó, néha nagyon is aktív stressztől szabadultam meg végre, nem beszélve arról, hogy ez az egész presztízskérdés volt számomra. De megvan ez is és most már végre újra szentelhetem magam fontosabb dolgoknak, és talán időm lesz arra is, hogy írjak egy-két dolgot erre a blogra, hogy nehogy elpártoljatok tőlem. :) De most ledőlök egy kicsit, mert húzós három napom volt.

Bolondokháza!

Mármint a munkahelyem. Kedden lesz a nagy ellenőrzés, ami miatt a frekventáltabb munkahelyemről erre a kevésbé frekventáltra helyeztek át ideiglenesen (?) néhány hónappal ezelőtt. Nem lenne az égvilágon semmi gond, ha nem napi tíz munkás zúzna keresztül a hotelen az égvilágon semmivel sem törődve, kicsit nehéz így fenntartani a tisztaságot. De nem baj, valahogy ezt is megoldjuk. Végül is nem ma kezdtem. ;)

Aki az állatokat szereti...

... az nézze meg ezt a kisfilmet az Atlantai állatkertről. A filmet én követtem el, ha nagyon amatőrnek tűnik. Azért "enjoy"! :)

Wave Goodbye Tour 2009

A tegnap esti Nine Inch Nails koncert egy életre szóló élmény volt. Még annak ellenére is, hogy a West Palm Beach-i közlekedés megszivatott minket így sajnos az első két számról lecsúsztunk (Home, Somewhat damaged):(((, és ráadásként a zenekart is megszivatták, így hiába tapsoltuk őket vissza ezerrel, nem tudtak újra kijönni, mert valami okostojás szaki elcseszett valamit a cuccal. De így is rendkívüli élmény volt, olyan ínyencfalatokkal, ami még az igazán tökös NIN fanoknak is odavágott. Hallhattunk sosemvárt meglepetéseket (Last, Heresy, Metal...), és számok remixverzióit (Piggy, The becoming, Right where it belongs... másként), és mindezek mellett minden hihetetlenül szólt, és látszott, hogy a zenekar oltári jól érzi magát. Szóval mindent összetéve a kicsit rövidkére sikeredett koncert örökre emlékezetes marad, és ezúton hívom fel mindenki figyelmét arra, hogy menjen el a Budapestire, mert lehet, hogy soha többet nem teheti már majd meg. :(
Készítettem egyébként videófelvételt is a koncert nagy részéről, de sajnos a Google már nem engedi, hogy több videót feltöltsek, úgyhogy kell találnom egy másik oldalt erre a célra. Ha van javaslat, szívesen veszem.
A végére pedig egy újabb találós kérdés: Egy híres brit énekes melyik számát hallottam tegnap este a NIN-től, ami egyébént az amerikaiakról szól. Igen, kitaláltátok! :)

Korszellem

Lehet, hogy többen ismerik már a következő filmet, de érdemes megnézni azoknak is akik még nem találkoztak vele, még ha több részletben is: Korszellem. Abban az esetben is, ha esetleg nem értesz egyet mindennel a filmmel kapcsolatban, MINDENKÉPPEN EL FOG GONDOLKODTATNI, és utána egy-két dolgot másképp fogsz látni.

Földboszorka és világvége

Az egyik kedves beosztottam pogány vallású. Mikor először említette, nem tudtam igazán, hogy az mit is jelent, amíg el nem magyarázta, hogy olyan boszorkányosdit játszanak, közismertebb nevén ez a Wicca, de amúgy a pogány vallásnak vannak más ágai is. (Mint ahogy azonbelül a Wiccának is, ha jól vettem ki.) Rituáléikat a vadonban tartják, éjszaka természetesen, a Hold állásához igazodva. Egyik tagjuk telkén űzik az ilyesmit, ami a vad erdő egy része, pogánykörrel, szimbólumokkal és hasonlókkal felszerelve, és másnap kedves beosztottam alig bírja a munkáját ellátni. Ő egyébként saját bevallása szerint csak föld(i) boszorka (earth witch), merthogy konkrét mágiát nem használ, csak növényeket, különböző bűbájos tárgyakat, és eljár a rituálékra. Aki varázsol is, az a Wicca.
Szóval múlt héten egyszer csak bejelenti nekem, hogy ősszel költözni akar valahova északra, egy pogány vallású faluba. Jól van, mondtam erre neki, gondolva magamban, hogy addigra én már valószínűleg egy másik munkahelyen leszek úgyis. Milyen faluba? – kérdeztem rá azért mégis, az illendőség kedvéért. Akkor elmagyarázta, hogy olyan teljességgel önellátó közösség ez, amelyik a 2012-es világvégét hivatott túlélni, ellentétben az emberiség többi részével. Jól hangzik – mondtam én erre, mert hirtelen nem tudtam mást kitalálni.
A maja indiánok naptára szerint a világvége 2012-ben jön el, erről egy filmet is megnézhetünk hamarosan. Különösebben nem gondolkoztam el ezen a dolgon, egészen az említett beszélgetésig.
Utánanézve a dolognak a neten kétféle verziót is találtam, hogy hogyan lehet „vége” a világnak az adott évben: az egyik a Föld mágneses pólusainak helycseréjét jelölte meg oknak, a másik egy nagyon erős napkitörést. Mindkét esetben iszonyú természeti katasztófák várhatók, a második esetben pedig a légkör felperzselődése is lehetséges.
Az említett közösség tagjai minden vagyonukkal beszállnak, de közösen építik egymás házait, alattuk az elengedhetetlen bunkerrel, teljesesen önellátóak, saját napelemeik, generátoraik, stb. vannak, szóval mindenféle szempontból a világtól (elvileg) függetlenek. Ami valójában meglepett az nem ez volt, hanem az, hogy (ha minden igaz) valójában több száz ilyen épülő, vagy már meglévő kis közösség van, nemcsak pogány verziók, de mindenféle keresztény, sőt vallásfüggetlen változatok is.
Megbolondultak ezek az emberek? – gondoltam akkor. – Vagy tudnak valamit, amit én nem?
Mert hogyha tényleg csak három év van hátra az egészből, akkor mi a fenének kínlódok én itt munkával és egyebekkel? De most tényleg?
Azóta, az elmúlt több mint egy hétben egyébként már megnyugodtam és úgy vagyok vele, hogy lesz, ami lesz. Úgysem tehetünk semmit ellene.
De ha tényleg bajok lesznek, akkor készülj földboszorka, mert ott fogok kopogtatni az ajtódon!

Ilyen szörnyetegek...

...úszkálnak nálunk itt a folyóban:

Kép

Imehesz barátom készített egy képet a most készülő írásomhoz. Bejön. Köszi: