Engedjétek hozzám a vámpírokat

Halálosan unom a vámpírokat. Az elmúlt tizenegy-néhány évben újat nem nagyon tudtak nyújtani, sőt tudatosan kerültem a vérszívókat szerepeltető újdonságokat. Persze tisztán emlékszem még az "Interjú a vámpírral" című filmre, ami annak idején lenyűgözött, könyvben pedig még talán a "Lestat, a vámpír", "Az átkozottak királynője" viszont már kicsit sok volt, tovább nem is olvastam a sorozatot. Szerepjátékosként is igencsak tetszett a "Vampire, the Masquerade", többek között whoisnot egy-két felejthetetlen meséjét említeném, de ahogy az évek teltek, a játék is érdektelenné vált, és a többi, újabb, érdekesebb kiadványokkal már nem vette fel a versenyt. Ezenkívül még mindenképpen említésre méltó Coppola "Draculája", ami valódi klasszikus, a fantasztikus Gary Oldman-nel a címszerepben. Aztán mi van még? Nem sok. De azért van. A "Let the right one in" című svéd filmet, csak a minap néztem meg, minden előítéletemet félresöpörve. Jól tettem. Gyönyörű film, gyönyörűen elmesélve. Nem zavart a vámpírosdi sem benne. A "Twilight" már más tészta. Meg kell hagynom, hogy helyenként szépen nézett ki, de filmet ennyire már régen untam. Elkezdtem nézni a "True Blood" című sorozatot is, mert úgy hallottam, hogy jó. A Louisianás dolgok bejönnek, az ember karakterek is, de a vámpírosdit legszívesebben áttekerném. De azért mindent összevetve, egész jó. Szokni kell. Ja, majdnem kifelejtettem a "Vampire hunter D" című japán rajzfilmet, amit nagyon szeretek, és amiben a vámpírosdi nagyon másképp, kicsit sci-fi hangulatban van jelen. Azonkívül pedig brainoiz barátom egy sajnos eleddig kiadatlan novellája érdemel szót, ami gyönyörűen egyáltalán nem pendített fájdalmas húrokat bennem. Pedig vámpíros. De másmilyen. Jó.
Ami a legjobban zavar, talán az, hogy a vérszívókból romantikus hősök lettek. Már nem is szörnyetegek. És nem szenvednek. Illetve alig. Mi értelme van akkor? Meg az, hogy minden újabb filmben, könyvben újra kell tanulni, hogy ezek a vámpírok most miben is mások. Például tud-e nappal mozogni vagy nem? Koporsóban alszik-e, vagy ágyban, vagy alszik-e egyáltalán? Tud-e csak kis vért szívni az áldozatból, vagy mindenképpen ölnie kell? Hogyan készülnek az újonc vámpírok? Hat-e rájuk fokhagyma, kereszt, esetleg ezüst, folyóvíz, bejöhet-e az ajtón meghívás nélkül, milyen erői vannak, és így tovább? De, kérdem én. Ki a francot érdekel?! Miért kell nekem minden új filmben tíz-húsz percig azt néznem, hogy a vámpír fő- vagy mellékszereplő ezt magyarázza egy halandó fő- vagy mellékszereplőnek? Persze, mert minden alkotó azt akarja, hogy az ő vámpírja másmilyen legyen, de teljesen fölöslegesen. Attól még vámpír.
És ugyanolyan halálosan unalmas.