Új írás

"Nkagisangra szörnyű éhség jött rá. Éppen a vacsorát készítette, hagymát szeletelt könnyezve a zöldségsalátához. A gyomra hirtelen összerándult és olyan maró ürességet érzett, hogy összegörnyedt.
Enni... Kell – gondolta, és tétován nézett a hűtőszekrény felé.
Az éhség akkor fájdalomba csapott át, és égetni kezdte a belsejét. Nkagisang levegő után kapkodott.
Gyorsan! Valamit... Bármit – gondolta.
De nem tudta kitalálni, hogy mit is egyen, nem tervezte, hogy aznap este már enni fog, amit a családnak főzött vacsorára, azt meg sajnálta magától.
Jobb híján megfogta az egyik megpucolt hagymát, és beleharapott. A könnyek még jobban ellepték a szemét, míg már nem látott semmit, de a falat mégsem marta túlságosan a száját és torkát. Megrágta és lenyelte.
Újabb fájdalomhullám csapott végig rajta a gyomrából indulva. A maradék hagymát szinte megrágatlanul tömte magába, majd egy másikat, a harmadikat pedig pucolatlanul falta fel, mire a fájdalom lassan alábbhagyott.
– Mi a fene van már megint? – kérdezte fennhangon és a konyhapultra görnyedt. Gyomrában a fájdalom most valami puha lüktetéssé alakult át. – Hiszen ma már ettem. Kétszer is."

(Kódai Richárd: Hálásan köszönöm, uram, asszonyom!)

Néhányan már olvastátok az eredetit, ma befejeztem a bővített változatot. Így most nem látszik rajta, de egyébként sci-fi. Ja, és ez is egy kicsit erős lett... Hiába, igyekszem. :)