Tuesday, January 20, 2015

Miki egér

Az ünnepi szezon egyszerre átok és áldás annak aki pincérként dolgozik errefelé. Hálaadáskor kezdődik és Újév napjával ér véget. Áldás, mert ekkor lehet jó pénzt csinálni. Átok, mert az ember halálra dolgozza magát - néha úgy tűnik, hogy szó szerint. Amit legjobban utálok a pincérkedésben az az, hogy csak nagyon ritkán egyenletes. Vagy őrülten unalmas, és csak áldogálunk egy üres étteremben, egy fillért sem keresve, vagy eszeveszetten szaladgálunk, próbálva megőrizni ép elménket és nem összeesni a fáradtságtól… Az ünnepi szezon a hétvégi rohanásra még rátesz nem egy lapáttal, hanem tízzel. Amikor az ember tizenhat órát szó szerint szalad, szünet nélkül, falatokat itt-ott bekapkodva, és befejezésként még éjfélkor nehéz asztalokat és székeket pakolhat el egy órán kereszült, és négy óra alvás után visszatér, hogy szaladgáljon még egy kicsit, akkor feltétlenül felmerül a kérdés: mi a franckarikáért csinálom én ezt? Heti hét vagy akár nyolc műszakra van beírva az ember, fizikailag, idegileg kimerült, és ha valaki valaha szolgált ki embereket, akkor az tudja, hogy mennyire… hogy mondjam, komplikáltak tudnak lenni. Főleg az ünnepi tömeg, aki talán évközben nem jár (igazi) étterembe annyira, így nem tudja, hogy jónéhány dolog, amit művel, a lehetetlenségig lelassítja a kiszolgálást. De a fizetés megjön, és idővel az ember elfelejti fájdalmait, sérelmeit, és hiába fogadta meg, hogy soha többet, egy évre rá mégis ugyanúgy csinálja. Talán Karácsonykor történt az eset, amikor a Karácsony esti vacsoráztatást követő, pár óra alvás után a Karácsony napi svédasztalos büfé maraton tizenhat óráját követően végre ágyba keveredtem, jött a rémálom. A pincérkedés nem csak sok szaladgálással jár, hanem igen nehéz agymunka. Az embernek folyamatosan fejben kell tartania, melyik asztala hol is jár az étkezés fázisaiban, melyik fogást kell éppen kihozni, ki milyen italt kért, bárból, vagy csak alkoholmentes italokat, kinek kell a számla, és hogy azt az új asztalt, aki most jött be, egy percen belül üdvözölni is kell. Egy lépés és minden összedől, amiből nincs felépülés, vagy csak nagyon kínkeservesen. Karácsonykor nem volt menekvés a munka elől, még az álomban sem, hiszen miután ágyba kerültem ugyanúgy folytatódott minden egy repülőgép hangár nagyságú étteremben: emberek tucatjai érkeztek folyamatosan, fejben kellett tartani kinek mi kell, mikor, hogyan, de mivel ez már az álmok valósága volt, minden folyamatosan változott, cserélődött, és csak úgy szimplán nem volt semmi értelme, de én valahogy mégis próbáltam mégis mindent jól csinálni, és rendszert erőszakolni a káoszba, persze eredménytelenül, és csak nőtt és nőtt a semmiből előtermő, folyamatosan változó arcú mérges vendégek serege. Annyira elmérgesedhetett a helyzet, hogy végül ilyedtemben és tehetetlenségemben a félálom magasságaiba emelkedtem, és rájöttem, hogy álmodom. Sajnos a felismerés nem hozott megnyugvást, hiszen az álom még mindig folytatódott, mint valami furcsa art film, de fogalmam sem volt, hogy hogyan kapcsoljam ki a tévékészüléket. - Gyerünk, - gondoltam akkor magamban. - Kerülj ki ebből a körforgásból végre és gondolj valami másra. De jött a felismerés, semmi másra nem tudtam gondolni. Tudtam, hogy léteznek más dolgok, de valahogy nem voltam képes előcsalogatni őket, még gondolat szinten sem, nem hogy képileg. - Gyerünk már! Léteznek más dolgok is, nem csak az étterem. Erőltesd már meg magad! És akkor jött a gondolat! A egyetlen gondolat, ami nem étterem volt: Miki egér! - Normális vagy? Az összes létező dolog közül, amire gondolhatnál, a Miki egér jut eszedbe!? De nem tehettem róla, ez a gondolat jött. Tudtam, hogy nevetséges, de nem volt más. Akkor egy kis ideig a limbóban lebegtem és azon tűnődtem, hogy az étterem és Miki egér közül melyiket válasszam. Mintegy megosztott képernyőn, nem is, mintha két képernyőn egymás mögött futtott a két film, hátul az étterem, elől Miki egér, aztán - talán csak hogy ne legyen annyira nevetséges - Miki egér átváltozott a mostani színes, aranyos rajzfilmfigurából, a régi fekete-fehér, "creepy" Miki egérré, és akkor már azon tűnődtem, hogy annak idején mennyi gyereknek okozhatott rémálmot ez a karakter. Aztán lehet, hogy még több étterem jött, vagy Miki egér, vagy sötétség, vagy más, de többre nem emlékszem.