Csakúgy

"Este volt. Teát akartam inni, de vér folyott a csapból. Megszédültem.
A tévé harsogott a nappaliban. Valami rajzfilm ment rajta, a macskát épp elütötte egy autó. Kilapult.
Ekkor jött ki Jack. Rágyújtottam.
– Miért ölöd magad? – kérdezte.
– Te miért ölted magad? – kérdeztem vissza, rá sem pillantva.
– Kedves vagy – mondta és letelepedett a velem szemközti székre. – Különben is mióta dohányzol?
Megvontam a vállam:
– Nem igazán tudnám megmondani. De valamit csinálni kell…
Az ablakon túl a Sárkány álmosan moccant.
Vajon miről álmodhat? – merengtem.
Aztán megköszörültem a torkom.
– Teát akartam inni, de vér folyik a csapból – mondtam.
Jack nem szólt semmit.
– Szeretem a teát – tettem hozzá halkan.
Még mindig nem szólt semmit.
Nem bírtam ránézni. Az árnyak egyre sűrűbben kavarogtak.
– Miért csinálod ezt? – kérdezte végre, és hangja üresen kongott.
– Nem tudom. Nem emlékszem semmire.
Cigarettahamu hullt a hideg kőre.
– Nem emlékszem, hogyan kerültünk ide.
Megvonta a vállát.
– Mit sem számít már – mondta, és visszatrappolt a nappaliba tévét nézni.
– Kedvesebb is lehetnél – mondtam az üres széknek."

(Kódai Richárd: A tükörjáró)

Nem is tudom, hogy miért posztoltam... Talán csak mert eszembe jutott, hogy e jelenet első verzióját majdnem tizenhárom évvel ezelőtt vetettem papírra... A füzet piros volt, és nagyon sok erő volt benne. Az volt az én varázskönyvem... Kicsit hiányzik, szívesen belelapoznék, bár emléknek talán mégiscsak jobb...

The wolfman

Bemutató.

I'm okay

"I'm okay
just don't wanna get up all day
I am home
laying in bed, just leave me alone

lost in dreams
in bittersweet memories
my head's spinning
I gave up and sunk in it

I'm not crazy
I just can't believe this is happening
I'm not lonely
I just can't really feel a thing

and if I could
I would just turn around and walk away
wish I had the strength to find another way
but I'm okay

I'm okay
and if I'm not, still: I'm to blame
I don't know
what to do or where to go

I feel numb
why do I stay when I should run
is this my life
and is it too late to ask you why"

(Richard Kodai: I'm okay)

Egy újabb szám készült el. Fogadjátok ezt is szeretettel.

Avatar

Bemutató.

Manatee

A manateek (tengeri tehenek) szuper aranyosak. Szelíd óriások, 2-3 méteres hosszal, 4-500 kilogrammos testsúllyal. Szigorúan növényevők, és szószerint a légynek sem tudnának ártani. Floridában mindenütt honosak, édesvízi forrásokon és folyókon keresztül az óceánig. Valaha népes számban nyüzsögtek mindenfelé, de mára már védett fajnak minősülnek. Számuk még így is évente egyre kevesebb, köszönhetően életterük további csökkenésének, valamint a hajócsavarok okozta végzetes baleseteknek. Én nagyon szeretem őket, és volt alkalmam mind a természetben és fogságban is látni őket. Roppant nyugodtak, békések, csak lebegnek, vagy lassan sodródnak tovább. Napjuk felét átalusszák, a többit eszegetéssel és úszkálással töltik. Olyanok, mint valami víz alatti, bölcs, zen mesterek. A spanyol hódítók eleinte úgy hitték, hogy vízi embernépség, magyarul sellők, panaszkodtak is, hogy nem olyan szépek, mint a legendákban. Természetesen emlősök, legközelebbi rokonaik meglepő módon: az elefántok. Bár ha a nyugodt, békés és bölcs életvitelt nézzük, a rokonság nem is meglepő.

D 9

A "District 9" című film abszolút lenyűgöző, nem tudok betelni vele. Pontosan nekem való. Olyan értelemben, hogy science-fiction, low-budget, de mégis hihetetlenül jól néz ki, és van értelme. Utoljára a "Children of men" megnézése közben éreztem ezt, hogy ez a film, igen, pontosan olyan, mint amit én szeretek, egyszerű, de nagyszerű :), emberi, de sci-fi, ja, és roppant izgalmas. Mindez gyönyörűen összegyúrva. Ilyenkor áll elő az a helyzet, amikor azt kívánom, hogy ezt a filmet bárcsak én írtam, bárcsak én írhattam volna. Halál komolyan. A történet olyan sok helyen, amilyenre én is törekszem néhány sci-fi történetemben. "Ricsis." Miért is ne? De persze, nem tartom magam olyan nagyra, még hosszú az út előttem. De legalább már látok egy irányt. És látom, hogy mások is csinálják, és azt is látom, hogy igenis van igény a furcsa, emberi, szinte "hétköznapi" fantasztikumra, ami akár itt és most is megtörténhet. És a kulcsszó az emberi. Olyan karakterek vonulnak fel a filmben, leginkább mondjuk a főhős, aki abszolút hihető, élő, lélegző személy, nem elnagyolt, valószerűtlen, és távoli. Wikus ember, bár a film első felében rettentően lehet utálni, de talán pont ezért él. És talán ezért lesz érdekes, amikor megváltozik, és valóban hős lesz belőle. Hozzá kell tenni, hogy az őt megelevenítő színész nagyon jól játszik, végig azt hittem, hogy el fogja szúrni valahol, valahogyan, de nem tette. A másik dolog ami tetszett, az a nem szokványos helyszín. Dél-Afrika. Zseniális! Végre nem minden Amerikában játszódik, amit egyébként e nagy ország lakói is valószínűleg már unnak. Legalábbis a moziban csak elégedett arcokat láttam, ahogy kijöttünk, senki nem panaszkodott, hogy miért nem ide jöttek az idegenek gettóban lakni. :) A bogárszerű lények egyébként nagyon jól néznek ki, az idegen fegyverek is, és minden más is, legfőképp persze a Johannesburg felett lebegő űrhajó. Harminc millió dollár Hollywoodban nem pénz, de érdekes látni, hogy ha jól használják fel, mennyi mindent lehet kezdeni belőle. Ötször-hatszor drágább filmek is vannak, amik sokkal rosszabbul néznek ki. Címeket nem mondok, mindenki tud legalább hármat fejből. Minden tisztelet kijár az író-rendezőnek (és természetesen a producernek is, és más segítőknek), csak így tovább. Bárcsak még több ilyen film jönne ki.

Két film...

... a kommunista kínai kormány démoni uralmáról és véres tetteiről. Mást nem mondok.
The tank man
The cry of the snow lion

NIN

Nine inch nails: Banged and blown trough. Köszi Lez. Bocs mindenki, hogy ilyen késéssel, de jobb később mint soha. :) Még egy néhány szám jön majd.

Ponyo

Jövő héten jön ki Hayao Miyazaki legújabb rajzfilmje "Ponyo on the cliff by the sea" címmel. Lehet, hogy nem mindenki rajong a rajzfilmekért, végül is már nem vagyunk öt-tíz évesek :), de Miyazaki munkáira mindenképpen érdemes odafigyelni. Csodálatos képi világa mellett, ami engem leginkább lenyűgöz, az a hihetetlen természetesség, ahogyan elmesél egy történetet. Filmjei emberiek, de varázslatosak, személyesek, de mégis epikusak... Nagy példaképem az öreg, szeretnék úgy mesélni, ahogy ő tud. Személyes kedvenceim a világhírű "Spirited away", valamint a "Princess Mononoke", de bármelyik alkotását csak ajánlani tudom.
Íme a bemutató.

Még távolabbi helyekre vágyom

A helyhezkötöttség fájdalmas. Időnként erős utazási vágy kap el, mint most is, de olyan erős, hogy szinte préseli a mellkasomat, és csak űzne, és olyan távolra mennék, amilyen messze csak lehet. De ez nem menekülés. Legalábbis nem teljesen. Most, hogy már kényszerű helyhezkötöttségem megenyhült, régi vágyak ébrednek újra, abból az időből, amikor elveszítettem a valahová tartozás élményét és hivatalosan sem neveztem otthonnak egy helyet sem a világban. Olyan vidékek kezdenek el hiányozni, ahol még sohasem jártam. Buta és meggondolatlan névválasztásom (eshu) a szerepjátékok világának egy állandóan vándorló tündérfajáról fájdalmas valósággá változott, és a távoli földek felfedezésének izgalmát elnyomni nem tudom. Kalandok hívnak, egyszerre bénítóan félelmetes, de ugyanakkor szinte elviselhetetlenül izgalmas kalandok, akik csak azok érthetnek igazán, akiket a kényszeres utazási vágy szele megérintett. Magas hegyek ormán akarok állni, távoli tengerek parján sziesztázni, mindhárom óceánba megmártani a lábam (kettő már megvan, meg egy Vörös-tenger), szigetvilágokat behajózni, végtelen erdőkben sétálni (lehetőleg nem eltévedni :), igazi esőerdőben folyón utazni, mindenféle vallás szent helyeit megtekinteni, forgalmas városokat bebarangolni, meghallgatni a világ legnagyobb vízeséseinek a zúgását. Meglátni és megérteni azt a sok életet, ami a világot átitatja, és ami a naplementében és egy távoli ország lakójának a szemében ugyanúgy ott lakik. Azt az életet, ami mindent mozgat körülöttünk.



Kathmandu, Nepál