Csakúgy

"Este volt. Teát akartam inni, de vér folyott a csapból. Megszédültem.
A tévé harsogott a nappaliban. Valami rajzfilm ment rajta, a macskát épp elütötte egy autó. Kilapult.
Ekkor jött ki Jack. Rágyújtottam.
– Miért ölöd magad? – kérdezte.
– Te miért ölted magad? – kérdeztem vissza, rá sem pillantva.
– Kedves vagy – mondta és letelepedett a velem szemközti székre. – Különben is mióta dohányzol?
Megvontam a vállam:
– Nem igazán tudnám megmondani. De valamit csinálni kell…
Az ablakon túl a Sárkány álmosan moccant.
Vajon miről álmodhat? – merengtem.
Aztán megköszörültem a torkom.
– Teát akartam inni, de vér folyik a csapból – mondtam.
Jack nem szólt semmit.
– Szeretem a teát – tettem hozzá halkan.
Még mindig nem szólt semmit.
Nem bírtam ránézni. Az árnyak egyre sűrűbben kavarogtak.
– Miért csinálod ezt? – kérdezte végre, és hangja üresen kongott.
– Nem tudom. Nem emlékszem semmire.
Cigarettahamu hullt a hideg kőre.
– Nem emlékszem, hogyan kerültünk ide.
Megvonta a vállát.
– Mit sem számít már – mondta, és visszatrappolt a nappaliba tévét nézni.
– Kedvesebb is lehetnél – mondtam az üres széknek."

(Kódai Richárd: A tükörjáró)

Nem is tudom, hogy miért posztoltam... Talán csak mert eszembe jutott, hogy e jelenet első verzióját majdnem tizenhárom évvel ezelőtt vetettem papírra... A füzet piros volt, és nagyon sok erő volt benne. Az volt az én varázskönyvem... Kicsit hiányzik, szívesen belelapoznék, bár emléknek talán mégiscsak jobb...