Ari rövidfilm

Signs.

Magyarán szólva

Az elmúlt kilenc évben mindenféle túlzás nélkül néhány száz magyarral dolgoztam, ismerkedtem meg, buliztam, futólag találkoztam az USÁ-ban. Egyéb mindenféleképpen érdekes megfigyeléseket mellőzve, ezúttal a magyar nyelvvel, nyelvhasználattal kapcsolatos tapasztalataimat szeretném egy kicsit összegezni. Íme:
1. Én ennyi féle tájszólást még életemben nem hallottam, mint itt Amerikában. Nincs ezzel semmi baj, mindenki úgy beszél, ahogy tud, de mindenképpen érdekes, hogy volt olyan, hogy beszélgettem valakivel a saját anyanyelvemen, de nem mindig értettem, hogy mit is mond.
2. Az előzőhöz szorosan kapcsolódóan: olyan kifejezések használata, amit ha megszakadok se tudom, hogy mit jelent. Mások ismerősen csengenek, de nem használom őket. Csak néhány példa (sajnos nem emlékszem mindegyikre, pedig szeretnék): foncsik, furik, tallu, tajju, leöltözni, levonó, zsizsa, pulya, vánkos, tűrni (hajtani értelemben)... És még sokan mások.
3. Érdekes az is, ahogy angol szavak beépülnek a magyar nyelvbe, sokszor még a hangzást is teljesen eltorzítva. Például:
- Offos vagyok. (Szabadnapos. Mindenki használja, ki tudja miért. Én is.)
- Busy vagyok. (Elfoglalt vagyok. Nem érek rá. Szintén mindenki használja.)
- Busy nap volt. (Forgalmas, zsúfolt. Munkahelyen, főleg éttermekben, hotelekben számító kifejezés.)
- Slow nap volt. (Lassú, nem forgalmas)
- A depositot be kell fizetni. (Lakásbérlésnél különdíj, előleg)
- Megnézted a schedule-t? (Heti munkabeosztás)
És az érdekesebbek, bár ezek inkább egyedi esetek ( az is különös, hogy ahhoz, hogy magyarítsunk egy kifejezést, néha plusz hangokat kell hozzáadnunk):
- Megnézted a szkecsölDöt?
- A belmenTek ott mászkálnak a folyosón. (Bellman-ek. Poggyászhordók hotelekben)
- Hívd a métEnenszt! (Maintenance. Karbantartók. Itt pluszban kiesett egy "n" is.)
- Hívd az endzsinerit! (Engineering. Karbantartók előkelőbb hotelekben. Ebben az esetben hangok tűnnek el a szó végéről)
- Egész nap dipklingeztünk. (Deep cleaning, valami nagyon furcsa módon)
- Neked van szócsölöd? (Social-öd. Social security number, az itteni TB szám)
(Több most nem jut eszembe, de majd ha jön, posztolom.)
4. Sokan azt is nehezen értik meg, hogy csak ezért mert néhány szó létezik a magyar nyelvben is, attól még nem úgy kell kiejteni: dollár, zéró, no problém (itt mondjuk legalább levágták az "a"-t a végéről).
5. Meg nem tudnám számolni, hányszor kellett fordítanom élőszóban az évek alatt hány embernek, de bőven többször, mint akárkinek, akit ismerek. A mai napig kedvencem az hogy: "Te Ricsi, hogy van az, hogy nokedliszaggató angolul?" Az a baj, hogy ezek nem nagyon ragadtak meg, túl sok volt belőlük. Csak még egy pár: réteslap, bejgli, túró rudi, rántás, pálinka.
6. Senkit nem akartam negatív színben feltűntetni, leszólni ezzel a poszttal, akik nem beszélnek angolul, azok nem beszélnek angolul, de azt soha nem fogom megérteni, amikor emberek magyarul beszélnek olyanokhoz, akik magyarul egy szót sem tudnak. Munkatársakhoz, főnökökhöz, vendégekhez a hotelban, ahol dolgoznak, eladókhoz a boltban, benzinkúton. Minden egyes ilyen alkalomkor feláll a szőr a hátamon, és utólag természetesen megint az amerikai a hülye, mert ugyan már miért nem érti, hogy ő mit akar. A jelenség inkább a középkorútól felfelé jelentkezik, de előfordult már, hogy fiatalokat is hallottam külföldieknek magyarul magyarázni.

És mégis mozog...

San Antonióban megindult a hegy. Nem laknék ott. Valójában Amerika mindegyik része veszélyes valamilyen természeti szempontból, ilyen hegycsuszamlások, sőt durvábbak Kaliforniában is előfordulnak. Ott még földrengés is van. Az ország középső részén tornádók, áradások. Északon fagyok. Délen esetleges hurrikánok. Most, hogy belegondolok, nem is értem, mi a fenéért élnek itt annyian? :)

Az imaginációról

"Később Egyiptomban azt tanították, hogy a lélek azzá alakul át, amit megkíván. De nemcsak azzá, amit megkíván, azzá is át tud alakulni, amit megcsodál, azzá is, amitől fél, azzá is, amit szeret, azzá is, amitől irtózik, amit gyűlöl, amitől menekül, amire sóvárog, amit remél, amiben hisz, ami ellen tiltakozik. Manapság a lélek e félelmetes metamorfózisával ismét sokat foglalkoznak, és azt mondják, hogy életünket nem is az intelligens akarat irányítja, hanem az imagináció. Bennünket nem az értelmi elhatározás kormányoz, hanem a látomás. Az a látomás, amelynek bűvöletében a lélek éppen él. Sorsunkat nem az ész dönti el, hanem a varázslat."

(Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka III. - Pert em heru)

Könyvkiadás, megjelenés

Mi legyen, mi legyen? Az ember csak ír, csak ír, de nem jut egyről a kettőre. A magyar könyvkiadás romokban, az amerikai piacon pedig elveszik az ember. Voltak, vannak itt ötletek, az internet mint terjesztőmédium előjött, és egyre nagyobb jelentőséget nyer. Lehet még itt valami. Valami nagyszerű is. Ötletek vannak. De, hogy mi lesz a vége? Meglátjuk.

Kínai filmek

Az utóbbi években megszerettem ezeket az új, látványos kínai filmeket nyilván a "Crouching tiger, hidden dragon" nyomán, ami egyébként egy darabig a kedvenc filmem volt. (Hogy most mi a kedvenc, azt nem árulom el :P) A kínai kultúra és gondolkodás mindig is lenyűgözött, eltekintve természetesen a kommunista rémuralomtól, de az se nem kultúra, se nem gondolkodás. A harcművészet is foglalkoztatott egy időben, de mondjuk csak harcjelenetekért nem néznék meg egy filmet. Amit ezek a filmek nyújtanak, a kitűnő harci koreográfia mellett, az a látvány, és természetesen dráma, ami néha nem árt. Mármint a filmekben. Mondjuk a filmek minősége és értéke azért változó, ezért összeállítottam egy négyes listát, az én számomra legjobban tetszők közül, ami teljesen szubjektív, de egyébként meg mi más lehetne amúgy is:
A "Crouching tiger, hidden dragon" messze veri a mezőnyt, nemcsak, hogy látványban, hanem itt valahogy tökéletes egyensúlyban van látvány, akció és dráma. A karakterek élőek, nem elnagyoltak, illetve ha azok is, valahogy mégis lélegeznek, mintha új erőre kaptak volna.
Az egyensúlyt a másik három film már nem tudta ilyen sikeresen megtartani, de így is mindenképpen értékes alkotások, csak ajánlani tudom őket.
A "Hero" másik nagy kedvencem, inkább olyan mint egy képköltemény, nem is annyira film. A harcjelenetek gyönyörűek, de nem olyan kidolgozottak mint a "Crouching tiger..."-ben. A látvány ott van, de igazából a történetfelvezetés-elmesélés, ami nagyon zseniális.
A "House of flying daggers" egy szerelmi történet, helyenként egy kicsit talán túl érzelgős, de mégis magába húz. A látvány és a kosztumök itt is kiválóak, a harcjelenetek is jók, de nem annyira, mint az előző kettőnél. A történet fordulatai érdekesek és izgalamasak, de az egész film valahogy mégsem tűnik olyan komolynak, mint az előzőek.
A "Curse of the golden flower"-t igazából meg kéne néznem újra évek után, de most jöttem rá, hogy valamiért nincs meg (ejnye-bejnye). Így emlékezetből nem volt rossz, egy kicsit talán túl sok volt a látvány, az arany, a kosztümök talán túl cirádásak néhol, de a történet jó volt, és az akció sem lehetett túl rossz, mert akkor emlékeznék rá. (Vagy pont fordítva? LOL)
Egyébként a "Battle of red cliff" sem lesz rossz remélhetőleg, ha már a legdrágább kínai film, két részes, John Woo rendezésében. Pár hónap múlva jön ki dvd-n, sajnos a mozivetítésről lecsúsztam.
És végül egy Confucius trailer, ami remélhetőleg nem egy akciófilm lesz végül, de a mai világban ki tudja? (Vö: Sherlock Holmes :))

Arról, hogy majdnem, de végül is mégsem

Hogyan is mondjam? Lehetett volna még ebből valami jó is. Akár nagyon jó is. És még mindig lehet, csak nem nekem.
A tavalyi év végén lévő néhány hónapban egy magyar hölgynek segítettem megnyitni egy magyar cukrászdát itt, St. Augustine-ban. Az ötlet úgy elsőre nem tűnt rossznak, és én mindig is támogattam azt, amikor emberek nagy dolgokba vágnak bele. Segítettem hát. Sokat. Végül is én intéztem a nagyját, ismerősöm angoltudása igencsak csekélyke. Telefonálás, utánajárás, helységbérlés, engedélyintézés. Igen, most már tudom, hogy hogyan kell cukrászdát nyitni itt, akár éttermet, akár boltot. Legalábbis nagyjából. Az egyezségünk úgy szólt, hogy segítek neki megnyitni, azután viszont a maga ura, magától kell tudnia elintézni a dolgokat, vagy találjon mást, aki segít.
Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy számítottuk/számította, igencsak nem fogyot úgy a süti, mint kellett volna. Hamar kiderült, hogy ehhez a művelethez az én további támogatásom nélkülözhetetlen. Segítettem még egy kicsit, itt, ott, amott. Aztán felmerült az ötlet, hogy szálljak be én is, mivel pénzem nincs, szellemi tőkével, magyarul: áruljak a boltban, és intézzek mindent, de ezúttal pénzért, mármint, ha van (lenne) profit. Először nem érdekelt a dolog, aztán érdekelt, és egyre inkább megláttam benne valami fantáziát. Aztán a kőkemény valóság beütött, a fizetnivalókat fizetni kell, a gazdaság szar, és nyílt egy másik cukrászda is egy utcával arrébb. Ja, és boltok és éttermek zárnak be egymás után mindenfelé. De még mindig meg lehet csinálni. A kérdés, hogy akarnám-e. Eleinte a munkámat még mindenképp meg kellene tartanom, hogy lakbért és kaját tudjak biztosítani magamnak, munka után bolt estig, aztán pedig dolgozni is kéne azon a fránya forgatókönyvön. Képtelenség. Egy darabig lehetne, de hosszú távon nem. Nem beszélve arról, hogy a bolt nem az álmom, a filmkészítés igen. Még akkor is, ha jó eséllyel nem húz ki az anyagi csávából. Szóval a dilemma nagy volt, de meg kellett hoznom egy komoly döntést. És amúgy is, mint mondják: ha egy ajtó bezárul, egy másik megnyílik. Ebben bízom. Valami más lehetőség is majd csak jön. Legalábbis ezzel nyugtatom magam. És addig is, legalább tudok írni és írni és írni.
De egyébként, csak hogy kerek-egész legyen a történet, és hogy a lelkiismeretemet is megnyugtassam, fogok készíteni a hölgynek egy üzlet/reklám-tervet, ahogy szerintem kéne csinálni a dolgokat, aztán, amit használ belőle, használ, amit nem, azt nem. Dobok mentőövet és megmutatom, hogy merre kell úszni. Nagyon többet már nem tehetek.
Így van?

Az új évbe indulva

A tavalyi évben egy pár tervezett dolog nem jött össze, és szinte felbőszülten vetem magam az új évbe, a sors-erőket kérve, hogy végre tegyenek valamit az érdekemben. :) Persze történt nem kevés, nem is kicsit jó dolog tavaly (zöld kártya, hazaút, első megjelent novella, új demóalbum), valahogy néhány más tervezett dolog nem jött össze.
Például nem adták ki a regényemet, ami pedig már lassan egy éve le lett szerkesztve, és már vagy fél éve van egy kiadónál. (De az ilyesmi ideig tart, nem szabad türelmetlennek lenni, meg amúgy is mit vártam.)
Nem írtam meg a második regényemet, pedig úgy terveztem, hogy év végére befejezem, de még mindig vagy csak huszonöt oldal van belőle meg. (Azért írtam mást bőven, úgyhogy ezt nem bánom annyira, de azért jó lenne, ha meglenne.)
Nem találtam egy új, jobb munkát, és nem oldódtak meg anyagi gondjaim. (Ezzel sem lehetett sokat tenni, szar nekem. :)
Nem találtam magamnak egy helyes, normális csajszit, pedig most már tényleg komolyan gondolnám, legalábbis azt hiszem. (A magány újra megtalált, pedig azt hittem, hogy jól viselem, de lehet, hogy mégsem olyan jól.)
Szóval ezek az elég nagykaliberű dolgok azért elmaradtak, de lehet, hogy én vagyok telhetetlen.
És mégis mit várok az idei évtől? Nem is tudom. Azért jó lenne, ha ezek közül a legtöbb megoldódna. De bármit is hozhat a jövő, és az is lehet, hogy napokon belül olyan változások történnek, amik mindent megváltoztatnak. Terveim vannak. Álmaim is. Vágyaim.
Mielőtt Amerikába jöttünk, volt egy gondolatunk a két uncsitesómmal. Álmodjunk akkorát, amekkorát csak tudunk, és ha félútig jutunk, az már akkor is jobb, mint ahova jutnánk, ha nem mernénk álmodni.
Én még álmodom. És eszem ágában sincs abbahagyni.
És arra is rájöttem, hogy mit akarok az új esztendőtől.
Mindent, amit csak lehet!
Én meg nem állok.

Inception

Trailer #2.