"Sör keserű szagát érezte, és farkasmorgást hallott a közvetlenül a háta mögül, aztán örvény ragadta el, de az örvény felfelé húzta és akkor felébredt. Csillagok ragyogtak felette. Meglepetten ült fel.
A nyílt utcán, a falu másik felében, a térdig érő hóban ült, a közelében sehol senki, és csak egy pár lábnyom vezetett oda, ahol volt.
Hogy a fenébe kerültem én ide?! – gondolta izgatottan és a szívverése felgyorsult.
A mellette lévő kunyhóban megmozdultak az emberek, és kezdtek felébredni.
Kevin akkor mély levegőt vett, és amennyire csak tudta leárnyékolta a gondolatait és próbált megnyugodni. Csak a hideg szélre koncentrált és lassan elindult haza. Igyekezett minél inkább az árnyékban maradni, hiszen nem akarta, hogy az ügyeletes boszorkány meglássa a levegőből.
Az út több mint fél óráig tartott, de egy idő után el kezdett fázni. Hiába bírta jól a szélsőséges hőmérsékleteket, így kabátja nélkül, pizsamájában, mezítláb a hóban, bizony a hideg végül is megtalálta.
– Mit keresek én éjszaka az utcán, mezítláb a hóban? – suttogta maga elé. – Mégis mit?!
A lábai egyre inkább elgémberedtek, alig bírt már a falak mellett osonni, ki-kibotladozott az utcára, és csak abban reménykedett, hogy így is elég sötét van a faluban ahhoz, hogy a boszorkány ne vegye észre.
De nem volt ilyen szerencséje. Már csak vagy fél utcányira járt a házától, amikor megbotlott, és kiesett az utcára, ráadásul arcra. Nyelt egy kis havat ahogy elterült, így elkezdett vadul köhögni. Feltérdelt, de a köhögés csak nagy nehezen akart elmúlni. Amikor mégis elmúlt, Kevin felállt és indulni akart tovább újra a fal takarásában, de hirtelen hihetetlenül hideg szélörvény támadt körülötte, és a hó szilárdra fagyott a talpa alatt.
A teste teljesen lebénult, és hamu ízét érezte a szájában, de olyan töményen, hogy marni kezdte a torkát.
Megelevenedett sötétség landolt közvetlenül előtte, majd a sötétség az egyik boszorkány alakját vette fel, akinek fehér fény derengett a szeméből, és jéghideg ujjai Kevin arcát ragadták meg két oldalról.
Lisa-Marie volt az, a főboszorkány.
Hol voltál?! – kérdezte Kevintől gondolatban, de a fiatal férfinak nem volt ideje válaszolni sem, máris láthatatlan erő feszült elméjének, és kezdte feltörni azt.
Nem tehetett mást, hagyta magát."
(Kódai Richárd: Órák)
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Életében először igazán félt. A legfőbb ellenség soha nem mások, mindig önmaga volt. Kikericsvirágok virítottak körülötte és akár mély álom borulhatott volna most a szemére oly hirtelen, mint Lisa-Marie jelenléte – és akkor eltűnik minden, ami veszedelem, de nem! Kevin az az ember, aki eddig függőágyból szemlélt fikciót és valóságot.
ReplyDelete- Miért nem érek én haza?- kérdezett vissza, sanda pillantást vetve az elmosódott félútra, mely előtte volt ugyan, de hirtelen mögéje került és óriási távolságra tőle.
A főboszorkány ellökte magától Kevint, nincs vele dolga még, hiszen halandó és vágyakozó ember. Ő hosszan zuhant a dombról lefelé, pipacsok szára tört ketté körülötte és vérvörös szirmok borították be az arcát.
Timi: Kissé érdekes folytatás, bár nem teljesen értem a virágokat...
ReplyDeleteSzia. Hirtelen átfutott az agyamon egy vázlat. Kevin, a fiatal srác keresi a „házát”, ami nem valóságos ház, hanem a lélek otthona, az a hely, ami belül van. Miközben ezt keresi, boszorkák és mindenféle szörnyetegek, jók s rosszak (mi a jó és mi a rossz? – relatív voltára rá lehet mutatni) kísértik. Az évszakok változásával is lehet érzékeltetni a bemutatni kívánt állapotot.
ReplyDeleteKevin találkozott a főboszorkánnyal, aki nyilvánvalóan ártó szándékkal ment eléje, amikor ő kereste lelke otthonát és meglátta Kevinben az ’emberi sóhajtást’, ami miatt nem tudott közelebb férkőzni hozzá. Ekkor ellökte magától és ő zuhant a dombon a nyárba (pipacsok). Olyan erővel zuhant, „pipacsok szára tört ketté körülötte és vérvörös szirmok borították be az arcát.”
A boszorka (minden ártó szellem: tél), Kevin (és minden ami pozitív: tavasz), a keresés, újrakezdés pedig a nyár forrósága).
Nyilván a Te történeted más lesz, hiszen Imehesz képe sem erről szól, de gondoltam, kicsit belekontárkodom… elnézést! Nekem jól esett megkavarni.:)