Egy újabb részlet

"A tornádó délelőtt tizenegy körül érkezett, zúgását már messziről lehetett hallani.
Dél felől jött, ahol ritkábban álltak a fák. Az eső nem esett, még csak nem is szemerkélt, csak a levegő volt tele elektromossággal, és a felhők olyan alacsonyan úsztak, hogy úgy tűnt hamarosan megérintik a talajt.
Kevin a szobája közepén kuporgott ütött-kopott fürdőkádjában, és az ágymatracát magára húzta. Behúnyta a szemét. Pontosan tudta, hogy mi történik odakint. Tudta, hiszen előre megálmodta.
A forgószél nem volt olyan nagy, de gyorsan közeledett. Kiszámíthatatlanul mozgott, nagy íveket írt le és fákat csavart ki gyökerestől. Ahogy elérte a falut, végig haladt az egyik utcácskán, de úgy, hogy csak a kunyhók oldalát tépázta meg, meg a tetőket egy kicsit, Pityókás Jones háza is pont megúszta.
A falulakók néma csendben lapultak házaik mélyén és meg sem mozdultak. Igyekeztek nem gondolni semmire. Próbálták nem hallani a fülsüketítő zúgást, és az ijesztő reccsenéseket és roppanásokat. Úgy tekintettek az egészre, mintha csak álmodtak volna.
A tornádó akkor nyugatra fordult, és átszántott néhány házikón. Tetők szakadtak le, emberek repültek ki a házakból, de talán csak az egyikük sikított. Mire tíz-tizenöt láb magasra értek a levegőben, már nem éltek. A forgószél újra irányt változtatott.
Kevinnek rettentően kiszáradt a szája, és nyelt egy nagyot. Tudta, hogy mi következik. Csak azt nem tudta, hogy hogyan fog véget értni.
Az egész kunyhó egyszercsak megugrott, és mintha egy kicsit megemelkedett volna. Egyetlen ablakának homályos üvege egy másodperc alatt robbant szét többezer kis szilánkra, és dobhártyaszaggató süvöltés áradt be az ablakon.
Kevin csak a légzésére figyelt és arra gondolt, hogy egy homokos tengerparton fekszik és a nap szikrázó fényét élvezi."

(Kódai Richárd: Órák)