Örökkön és még tovább

"Ford indián romok között tért magához egy szakadék mélyén. A délelőtti nap melegen sütött le rá, de a szél azért egy kicsit harapós volt.
– Hogy a fenébe kerültem én ide? – gondolta. Felült lassan, mire lüktető fájdalom áradt szét koponyájában.
Összeszorította a fogát és végignézett magán. Felsőruházata vértől volt mocskos. Az egész teste horzsolásokkal volt tele.
– Mi a fene történt velem? – próbált visszaemlékezni, de utolsó emléke azt volt, hogy Aphroditével csókolóznak a kocsiban.
– Istenem! – most már kezdett kicsit pánikba esni. – Remélem jól vannak! Mondjuk nem sok bajuk lehet...
Feltápászkodott és véletlenül ledöntött egy többszáz éves falat.
– Affrancba! Ezért még le is csukhatnak...
Ahogy kitántorgott a romokból, lábnyomokat pillantott meg a homokban.
– Aha. Tehát úgy jöttem ide.
Megmaszírozta a halántékát, de a mozdulattól csak még élesebb fájdalom hasított a fejébe.
– Csak követnem kell a nyomokat... Visszafelé – gondolta. – Biztosan ott lesz a kocsi... Gondolom lezuhantunk...
Minden egyes lépésnél fájdalom nyilalt a bal combjába, egy óriási vágás éktelenkedett rajta. Rögtönzött kötést rakott rá szakadt ingjéből, kabátját pedig jól összehúzta magán.
Ahogy haladt, az út egyre hosszabbnak tűnt visszafelé, végül pedig már a nyomok is eltűntek, ahogy kavicsosabb részre érkezett.
– Na, most akkor mi van? – mondta ki fennhangon, és azon kezdett el tűnődni, hogy menjen-e tovább. A fáradtság és a fájdalom egyre jobban legyűrte, már olyan porcikái is kezdtek sajogni, amiknek eddig semmi bajuk nem volt.
– A francba! – gondolta. – Ha most lefekszem, akkor nekem biztosan annyi... Azt pedig nem akarom, hogy keselyűk lakmározzanak belőlem. Milyen hülyén néznék ki utána!
Így hár erőltette tovább a túrát, pedig már azt sem tudta, hogy még mindig jó irányba megy-e.
Meseszép, képeslapra illő sziklák, barlangok mellett haladt el, egy idő után pedig elkezdett halucinálni. Azt képzelte, hogy hiénák követik és csak azt várják, hogy végre összeessen és akkor belakmároznak. De ő nem akarta megadni nekik ezt a szívességet. Hátra-hátra kiáldozott, köveket dobott a képzelt üldözőkre.
De egy idő után nem bírta tovább, elesett. A fájdalom akkor akadálytalanul áradt szét az egész testén, ő pedig úgy döntött, hogy feladja.
A napfény csak egy pászmában világított le a szakadék mélyére, egyébként körben félhomály volt. Le-lecsukódó tekintete előtt istennő lépett ki a fénypászmából és mosolyogva felé tartott.
Ford felkészült a halálára.
A látomás akkor megállt felette és egy óriásit lekevert neki.
Ford riadtan ült fel. Az istennő Aphrodité volt.
– Nem alhatsz el! – mondta a lány neki. – Gyerünk kelj fel! Ki kell másznunk innen.
– Drágám, te vagy? – nyögte a férfi halványan mosolyogva. – Azt hittem, hogy egy istennő vagy, aki elvisz a halál birodalmába.
– Ne beszélj már badarságokat! Tudod jól, hogy nincsenek látomások a halálban, nincs fény az alagút végén, nincsenek angyalok, nincs Isten. Mindenki tudja.
Ford megrázta a fejét.
– Pedig szerintem, igenis istennő vagy!
A lány hasztalan próbálta felrángatni.
– Köszönöm drágám, de inkább próbálj felállni valahogy. Ki kell jutnunk innen, orvosi segítségre van szükséged!
Ford nagy nehezen felállt, de majdnem teljes testsúlyával Aphroditére támaszkodott.
– Ben bácsi hol van?
– Nem tudom. De biztosan jól van. Lehet, hogy ő már kimászott.
Ford egy nagyot sóhajtott és lassan lépkedni kezdett.
– Szóval, mondd csak el drágaságom, hogy mi is történt.
Aphrodité megköszörülte a torkát.
– Nem láttam a tehenet, aztán amikor megláttam már majdnem túl késő volt. Félrekaptam a kormányt, de lecsúsztunk az útról.
Ford megtorpant.
– Ezt mondd el még egyszer – mondta hideg hangon.
A lány bosszúsan fújt egyet.
– Tehén az út közepén. Kormány félre, kocsi le a szakadékba – gúnyolódott. – Egyébként nem tudtam, hogy ennyire északra is feljönnek, azt tudom, hogy Arizona tele van velük. Mindenhol ott mászkálnak.
A fiatal ember hallgatott egy darabig.
– Kurva tehén! – közölte végül, és tovább botorkáltak."

(Kódai Richárd: Örökkön és még tovább - Régebben "Míg a halál össze nem hoz" címen futott, de az már nem jön be annyira. Ez is változhat még.)