Monday, March 15, 2010

Már elnézést, de mi a faszom ez?!

"A munkahelyteremtéstől kezdve a segélyezés átalakításáig a Jobbik programjának számos ígéretet felsorolta a pártelnök, de részletesen csak azt fejtette ki, hogyan védenék meg a magyar földet a külföldiektől. Példabeszéde szerint a Salamon nevű német vásárlónak többek között gárdisták előtt kellene nyelvvizsgát tennie a Rigó utcában, egy perc alatt évszámokkal együtt, fordított sorrendben fel kellene sorolnia az Árpád-házi királyokat a mezőgadasági főiskola felvételijén, a végső szót pedig Morvai Krisztina államfő mondaná ki azzal, hogy kétféle, magunkfajta és magukfajta pecsétjéből az egyiket ráütné a kérelemre. "Hogy az EU mit fog szólni? Az minket nem érdekel, minket csak az érdekel, hogy mit szólnak a magyar emberek" - mondta Vona.

1848-ban az ország azt mutatta meg a világnak Vona szerint, hogy képes közös akarattal küzdeni az igazságért, a szebb jövőért. "Egész Európa minket csodált, mindenki magyar akart lenni" - mondta. Vona szerint az azóta eltelt, sokszor gyalázatos 162 év után a nemzet újra felébredt. "Itt vannak ebben a tömegben a jövő Rákóczijai, Petőfijei és Horthyjai, és arra várnak, hogy visszavegyék saját hazájukat" - mondta Vona, aki kijelentette azt is, hogy ezek a csillogó szemű fiatalok csak arra várnak, hogy április 11-én megint az asztalra csaphassanak."

2 comments:

  1. ez itt a circus hungaricus 2010es turnéja válogatott idiótákkal.
    wish you were here :D :P

    ReplyDelete
  2. ez csak ugy megfogott ma mikozben a hireket olvastam (ilyen sorrendben)

    - Halálra gázolt egy lányt egy részeg sofőr
    - Rendőrökre támadtak Fegyverneken
    - Rendőrökre támadtak Gyöngyösorosziban
    - Megkéseltek egy taxist a IX. kerületben

    gyonyoru

    --i

    ReplyDelete