Ennyi

Eltűntem? Eltűntem. Engem nem zavar. Csajoztam, csajozok. Jól érzem magam. Az a magány már csak emlék, a sűrű, sötét és hideg űr ott a gyomor tájékán kellemes, meleg érzésekkel lett kitöltve. Kívül is, belül is tavasz van, volt, megújulás, újjászületés. Most már jön a nyár is, forróságát már előre érezzük. Beach, szabadidő, talán utazás. Boldog vagyok? Amennyire csak lehet. Problémák, nehézségek vannak, de sajnos úgy tűnik, hogy valamilyen formában és mértékig mindig is lesznek. Az az energia, amit az aggódásra fordítunk, azt mind fel lehet használni megoldás keresésére. És aggodalommal még soha senki nem oldott meg semmit. Változások jönnek, fel kell készülni. Magánéleti, talán munkahelyi, feltétlenül kreatív. Újabb inspirációk ébredtek, már nincs kifogás, menni kell tovább. Filmezni kell. Írni. Zenélni. Minden más hamis, másodlagos, valójában lényegtelen. Belegabalyodtam én is, mint mindenki a saját elvárások nevezetű végzetes csapdába, pedig, ha belegondolunk nagy része annak, amit szeretnénk, akarunk magunknak, valójában egyáltalán nem fontos és nélkülözhető. Legfőképpen az anyagi dolgok. De mások is. Most újra egy kicsit érzem azt a szabadságot, amit kilencvenhatban és kétezerben éreztem. Egy spirituális szabadság, a megújulás és újjászületés élménye. Nem olyan erős az érzés, de talán már soha nem is lesz olyan erős, akkoriban valóban nagy dolgok történtek. De most újra látok. Átlátok a szitán. Csak kicsit. De azt nagyon. Ennyi.