Megdöbbentő, hogy mennyi magyar származású amerikaival találkoztam itt az elmúlt sok évben. Legalább tizenöt-hússzal, de lehet, hogy többel. Két volt csajomnak is csordogált magyar vér az ereiben, és egy nagyon jó barátom is félig magyar. De csak származásra, ezt hangsúlyoznom kell, ugyanis egy szót sem beszélnek magyarul, és nem is nagyon tudnak semmi különöset Magyarországról. Általában a nagyszülők egy része volt magyar, és bár a legtöbbjüknek kellemes emlékei vannak az akcentusos ősökről, itt meg is áll az egész. A mi fajtánk miután bevándorolt Amerikába, úgy tűnik nem nagyon akarja megőrizni a nyelvet, esetleg hagyományokat, vagy csak némi alapvető tudást az "őshazáról". Lehet rajta elmélkedni, hogy miért, de ennek a posztnak nem ez a lényege. Csak szerettem volna elmesélni, hogy milyen sokan vagyunk itt és mégsem. A házunk mellett lévő organikus boltban dolgozó hölgy csak annyit tud, hogy a neve magyarul Zsuzsi. Ennyi. Elmenne egyszer Magyarországra, mondja ő, de tudjuk, hogy valószínüleg sohasem fog. Csak tényt állapítok meg, tanulságot nem akarok levonni. Mindenki gondoljon erről, amit akar.
PS: Újabb verziót hallottam arra a szóra, hogy "schedule". Íme: "szkecsör".
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Hali,
ReplyDeleteGondoltam jol ideirok valamit :)
Addig ezt ugy sem fogja senki megerteni amig nem nevel fel egy gyereket.
A sajat boromon tapasztalom, hogy bar a lanyomhoz probalok magyarul beszelni, napi 20-30 percnel nem jutt tobb. Mert egyszeruen nincs ra ido. A maradek 10.5 oraban pedig csak angolt hall, es itt meg csak a nyelvrol beszelek.
Azt, hogy ki az az Ady Endre meg Korosi Csoma Sandor, valszeg soha nem fogja megtudni. Ez a tudas majd a sirba jon velem ... hehe
Na itt egy jo kis cikk: http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/04/21/szaz_magyarbol_het_dolgozna_kulfoldon/
--i