A mű kozmikus magatartása

"Minden művészet kozmikus magatartást tár fel. A mű azt mutatja meg, hogy az alkotó az egész emberiség nevében milyen helyzetet foglal el a világegyetemben és azzal szemben. Ez a mű lényeg-pontja. Annyira az, hogy amint Valéry mondja: a kritika sohasem vonatkozik a stílusra, formára, hanem mindig erre a pontra: ezt veszi célba, ezt fogadja el, vagy utasítja vissza, mert a kozmikus állásfoglalás az egyedül fontos benne." Hamvas Béla: Arkhai - Indián szőttesek

Ketten

Ketten voltak. Pedig többen is voltak ott, fontos társak, de abban a pillanatban csak ketten voltak. Régi időkre emlékeztek, és a romos házra ahova annak idején belopóztak, és ami azóta fel lett újítva. A ház szép. De a romok eltűntek. Lehet, hogy sajnálják az eltűnt romokat. A romok igazak voltak. Igaziak. Őszinték. Az új fehér fal kell, hogy ott legyen, de semmit sem mond. Nem emlékezik. A romok emlékeznek. Ők ketten emlékeznek.

Magyarország...

...Jövünk.

Gyönyörködjünk!

Moziplakát a filmhez. Hát nem gyönyörű? Csigás Gábor alkotása, az eredeti fotókat Tim Maynard készítette. Nagyon szépen köszönjük.

Rövidhír a "filmvilágból"

Ez a filmkészítés tovább tart, mint valaha gondoltam volna. De nem baj, csak egyszer meglegyen. A zenegyártást újra kezdem az alapoktól, az ami már megvan valahogy nem a legjobb. Nem rossz, de jobb is lehetne. Akkor meg legyen jobb. Remélem hamarosan egy kis ízelítőt is tudok mutatni. Addig is, hallgassátok kedvenc filmzenéteket... Haha.

Egy hegy

A hegyi ember

"Hó takart, mint a hegycsúcsot, de mégsem fáztam.
Lassan tértem magamhoz, értetlenül, valahogy úgy, mintha akkor születtem volna a világra.
Kinyitottam a szemem, de olyan fényesség vett körül, hogy percekig csak hunyorogtam. Aztán, mire
a szemem hozzászokott a fényhez, láttam, hogy még mindig ugyanott ülök a hegyen, és bár a táj nagyjából
ugyanúgy nézett ki, éreztem, hogy sok idő eltelt.
Lassan mozdultam meg, vastag hó pergett le a tagjaimról, az arcomhoz nyúltam, és éreztem, hogy
szakállam nőtt, és bizony a hajam is jó hosszú.
Meg-meginogva felálltam, és nyújtóztam egyet. Csontjaim hangosan roppantak.
Egy utolsó pillantás vetettem a tájra, aztán tétován botorkálva elindultam lefelé."

Kódai Richárd: A tükörjáró