Néhány kép...

...a divatbemutatóról. (Love your mother 2009)

Környezetvédelem, jótékonykodás és csajok

A környezetvédelem nagyon fontos. És divatos. Szó szerint. Múlt hét szombat este ugyanis divatbemutatón voltam, de nem is akármilyenen. Helyi modellek mutatták be helyi dizájnerek által tervezett kompozíciókat, amelyek mindegyike roppant ötletes volt, emelem ki ezt azért, mert a ruhák nem hétköznapi (ruha) anyagokból készültek. Nem, hiszen az egész este a környezetvédelemről szólt. Így a tervezett ruhák is eme nemes célra voltak hivatottak a figyelmet felhívni, úgyhogy mindenféle újra felhasznált vagy a témával kapcsolatos anyagokból gyártották őket. Például voltak műanyag bevásárló szatyrokból horgolt (!) ruhaköltemények. Kompozíciók szemetes zsákokból, gumikesztyűkből, csomagolópapírokból. Volt néhány ruha, amit használt CD lemezekből fabrikáltak össze. További felhasznált anyagok voltak még(a teljesség igénye nélkül, hiszen ki emlékezik több mint hetven kosztümre): újságpapír, régi magazinok, szigetelőszalag, sörökkupakok, zabpelyhes dobozok, választási kampányról megmaradt plakátok és jelvények, zuhanyfüggönyök, és hasonlók. Azonkívül, hogy a ruhák kiválóak voltak, a csajok is jól néztek ki, frizura és smink is beleszámítva természetesen, hiszen kedves lakótársam, a rendezvényt megszervező és lebonyolító fodrász és kozmetikai szalon munkatársa, úgyhogy muszáj szót ejtenem róla. Szóval az egész este kellemes hangulatban telt el. Pénzt is hozott rendesen, ami csak ezért fontos, hiszen jótékonysági célra ment az egész, helyi egyesületeknek. Nézze meg a képeket, akit érdekel.

A sötétben világító kutya után szabadon

Ha már génmanipulálunk, akkor miért álljunk meg a sötétben világító kutyánál? Például milyen lenne, ha képesek lennénk a háttérbe tökéletesen beilleszkedni képes kutyát, macskát, aranyhörcsögöt, tyúkot (?) tenyészteni? Vagy bérgyilkost! Klikk ide, hogy lásd mire gondolok. Azonkívül génmanipulált bérgyilkosunk (házörző kutyánk, aranyhörcsögünk :) harapása lehetne mérgező is, vagy esetleg az érintése. Vagy áramütést lenne képes generálni, mint az elektromos angolna. Aztán lehetne klónozni is, több ezret belőle, a Csillagok Háborúja mintájára. Minek ide a kiber-, robotizált hadsereg, "biokatonákat" akarunk!
Néha megijeszt a tudomány fejlődése, de valószínűleg sokan érezték magukat így az elmúlt néhányszáz évben. Ám mindent meglehet szokni. S, hogy lesz-e génmanipulált, új ember vagy állatfajunk, tíz éven belül úgyis kiderül. És azt is meg fogjuk szokni. És észre sem vesszük majd, hogy a tudományos fantasztikum élő valósággá változott körülöttünk. Mint ahogy ma sem vesszük észre. Sem az elmúlt évszázadokban.

Sötétben világító kutya

Több a soknál?

Krumplistészta

Nem vagyok egy nagy szakács, de szeretem magamról azt hinni, hogy amit főzök, az nem csak, hogy fogyasztható, hanem ízletes is. A főzést magamtól tanultam, kényszerből (nehéz Amerikában magyar kajához jutni), innen-onnan kapott receptek és az internet segítségével, de az évek elteltével már nem összeszorult torokkal állok neki a dolognak, hanem magabiztosan, sőt lelkesedéssel. Általában csak heti egyszer főzök, ahogy az idő és kedv engedi, a többi nap szendvicseken, valamint a gyors és kevésbé gyors éttermek kínálta, már jól megszokott ételeken tengődöm, de a főzés számomra mégis komoly feladat. A főzés ugyanis teremtő folyamat. Alkotás. Művészet egyeseknek, ha úgy tetszik, persze ha elég magas szinten űzik. Én természetesen még nem tartok ott, és nagy valószínűség szerint nem is fogok soha. De számomra főzés mégis roppant módon iheletett dolog. Szakrális folyamat. Varázslat. Mint az írás. Kevésbé fárasztó mondjuk, és nem ugyanaz a végeredmény egyértelműen, de a két teremtő folyamat között mégis van hasonlóság. Például senki sem főz magának (jó esetben). Ugyanúgy senki sem ír magának, még az sem, aki az asztalfióknak ír. És persze azt is szeretnénk, ha mindenkinek, akihez eljut, ízlene, tetszene, amit alkottunk, csak azáltal lesz igazán értéke a kész terméknek. Szóval a főzés mindeképpen komoly dolog, még akkor is ha csak kapkodva, valamit összedobni van idő. Például krumplistésztát. Nem egy bonyolult dolog, mégis mai napig a (z egyik) kedvencem. Egyszerű, de nagyszerű. Az meg persze még jobban dob a dolgon, ha külhonba szakadt kis családom és barátok is dicsérik, és jó ízűen fogyasztják. Minek ide „fancy” kaja? A krumplistészta jó lesz. Kevesebb mint tíz dollárból megvan egy akkora adag, hogy három napig azt esszük. De tudjátok, mit? Még a harmadik nap sem tudom megunni.

Isten keze?

Érdemes megnézni a többi képet is:

Az új

"Senki sem tudta, mi történik. Kevin sem. Ők pedig különösen nem, akik ott álltak a rakparton azon a fagyos, ködbe burkolózó, késő őszi reggelen. A városbeliek. Az emberek. A hétköznapiak.
Csak álltak néma csendben, és az égből hulló gigászi géplabdákat bámulták, és közben Kevin azon tűnődött, hogy most kéne-e éreznie valamit, de kedélye olyan nyugodt volt mint hegyi tó rezzenetlen tükre.
Pedig az égből hulló gigászi géplabdák egyáltalán nem voltak hétköznapi látvány, és az eszével tudta, hogy hamarosan poklok pokla szabadulhat el, de mégsem tudta magát rávenni, hogy meneküljön.
Bizonytalanul nézett körül. A többi bámészkodó arcán ugyanazt a csendes derűt látta, amit ő maga érzett, néhányan még mosolyogtak is. Akkor visszafordult a különleges látvány felé.
A valóban óriási, városblokknyi méretű, állandóan forgó, változó, önmagukból növekedő gépszörnyetegek néma csendben hullottak alá az égből, pontosan olyan sebességgel, mint egy hasonló méretű, hatalmas tollpihe tette volna."

(Kódai Richárd: Órák)

Most készül.