Egy evvel ezelott...

...kezdtuk a forgatast a filmemhez. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan szalad az ido, mondjuk rengeteg dolog tortent is azota. Meg mindig nincs teljesen keszen, de alakul. A kulonleges effektusokon dolgozom eppen, utana meg hozza kell adni a zenet es kesz. Nagyjabol, persze meg aprosagok lesznek. Aztan mehet ki a vilagba. Mar alig varom.

Élnél-e itt?

Én igen. (Mondjuk hurrikánszezonban kétszer meggondolnám :)

Blog

Jól elmaradtam ezzel a bloggal. Valahogy fel kéne venni a fonalat. Kezdésnek talán egy véletlenszerű tájkép Burmából. Hogy miért? Nem tudom.

Kisbaba

Sapphire Persephone Kodai

Született 2011 július 26.-án. Nagyon cuki. :)

Vajon igaz?

"(Az úton járónak) Ha a sors útjai kiszámíthatatlanná válnak szinte mindig és feltétel nélkül felmerül a kérdés: - Vajon igaz?
S ha felmerül, akkor felmerül vele a másik kérdés: - Mi igaz?
Ha meg akarod fogni, eltűnik. De ha nem akarod megfogni, te tűnsz el, s csak a kétely marad.
Vajon igaz-e?
Persze tudjuk a választ, mindig is tudtuk, milyen badarság az egész, de akkor miért mar és fáj?
Hangok, amikre megtanultunk nem odafigyelni, most üvöltenek, és tudod, hogy amint egy lepke tovaszáll eltűnnek és csend lesz, de vajon igaz-e?
Igaz-e amit válasznak véltél, és igaz-e a kérdés egyáltalán, és óh, igen, a jó öreg csapda, hogy amint keresed, nem találod, miért táncolsz hát körbe-körbe, tudsz te ennél jobbat is.

Reggel felébredtem és megismertem a szelet.

Reggel a szél felébredt és megismert engem.

A következő lépés a nem-lépés.

Az üresség az első.

Üzenet és válasz a világnak.

A világ nem létezik."

Kódai Richárd
St. Augustine
2005, szeptember 20.

A hosszú tél

"A mű építése mindenütt zajlik. Valamit kibírni kicsinység, a túlélésre törekedni szükségtelen.

Halhatatlan szavak. És nem azért mert én írtam őket. Hanem mert kivételesen igazak és mert ez volt az utolsó éber pillanatom miután az új földre érkeztem. Sosem felejtem el azt a napfényes délutánt a kávéházban, amikor ráébredtem, hogy ennyi volt az eszmélés utolsó szikrája, az égi csatornák bezárultak, és hogy hosszú álmodás következik. A hosszú tél.
Mi, akik a sötétséget otthagytuk, hogy végre a napfénybe lépjünk, gyakran elfelejtjük, hogy mi a sötétségben láttunk, és a legfényesebb álmokat, és hogy igaz volt mind, még ha csak mi kis igazságunk is.
Ozirisz eldobált darabjai vagyunk már csak, gyengén, akaratlanul. Pislákolva, álmosan. A tűz elveszett, egyszeri megtalálója még keres, földet és hamvakat túr, hogy a hatalmas istent újra felélessze. És csend van. Tökéletes csend. Csak a szél süvít. Mert szél van. Új szél. Újra érzek. Újra ébredek.
Forradalmat hívok. Égi isteneket. Csata lesz, vér és kiáltás. Hova lett az isten?! - kiáltom. Letelepedett az indiánok közé és a földet túrja. De az új világrendnek nincs szüksége földművesekre!
Még gyenge vagyok. De ébredek. Csata lesz, vér és harag. Nincs mit veszíteni. A mű építése mindenütt zajlik, a túlélésre törekedni szükségtelen.
Még van idő választani! Még van idő változtatni!
A hosszú tél véget ért, már látunk, fiamhoz, barátomhoz és testvéremhez szólok. Még van idő választani. A holnapi nap fényéért mindent meg kell tennünk. Döntenünk kell. Az életünk a tét.
Még gyenge vagyok. S ahogy fekszem a porban, a fény elvakít, s így szólok: - Hórusz fiam, meríts vizet a folyóból és itasd meg szomjas apádat!
Hogy lesz-e forradalom nem tudom. De amíg kell, úgy kell menni az úton, mintha semmi más nem létezne.
Ezt hívják életnek és az életet útvesztőnek, hogy aki a végén talál, elmondhassa: a tűzön és tengeren átkeltem és nem találtam semmit sem, ami ne lett volna igaz vagy az igaznak álruhája."

Kódai Richárd

St. Augustine, FL
2005, június 8.

Tükörbe nézve próbáltam megtalálni azt, aki ezeket a sorokat írta. Vajon elfelejtettem valamit?

Promó kép