És mégis mozog...

San Antonióban megindult a hegy. Nem laknék ott. Valójában Amerika mindegyik része veszélyes valamilyen természeti szempontból, ilyen hegycsuszamlások, sőt durvábbak Kaliforniában is előfordulnak. Ott még földrengés is van. Az ország középső részén tornádók, áradások. Északon fagyok. Délen esetleges hurrikánok. Most, hogy belegondolok, nem is értem, mi a fenéért élnek itt annyian? :)

Az imaginációról

"Később Egyiptomban azt tanították, hogy a lélek azzá alakul át, amit megkíván. De nemcsak azzá, amit megkíván, azzá is át tud alakulni, amit megcsodál, azzá is, amitől fél, azzá is, amit szeret, azzá is, amitől irtózik, amit gyűlöl, amitől menekül, amire sóvárog, amit remél, amiben hisz, ami ellen tiltakozik. Manapság a lélek e félelmetes metamorfózisával ismét sokat foglalkoznak, és azt mondják, hogy életünket nem is az intelligens akarat irányítja, hanem az imagináció. Bennünket nem az értelmi elhatározás kormányoz, hanem a látomás. Az a látomás, amelynek bűvöletében a lélek éppen él. Sorsunkat nem az ész dönti el, hanem a varázslat."

(Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka III. - Pert em heru)

Könyvkiadás, megjelenés

Mi legyen, mi legyen? Az ember csak ír, csak ír, de nem jut egyről a kettőre. A magyar könyvkiadás romokban, az amerikai piacon pedig elveszik az ember. Voltak, vannak itt ötletek, az internet mint terjesztőmédium előjött, és egyre nagyobb jelentőséget nyer. Lehet még itt valami. Valami nagyszerű is. Ötletek vannak. De, hogy mi lesz a vége? Meglátjuk.

Kínai filmek

Az utóbbi években megszerettem ezeket az új, látványos kínai filmeket nyilván a "Crouching tiger, hidden dragon" nyomán, ami egyébként egy darabig a kedvenc filmem volt. (Hogy most mi a kedvenc, azt nem árulom el :P) A kínai kultúra és gondolkodás mindig is lenyűgözött, eltekintve természetesen a kommunista rémuralomtól, de az se nem kultúra, se nem gondolkodás. A harcművészet is foglalkoztatott egy időben, de mondjuk csak harcjelenetekért nem néznék meg egy filmet. Amit ezek a filmek nyújtanak, a kitűnő harci koreográfia mellett, az a látvány, és természetesen dráma, ami néha nem árt. Mármint a filmekben. Mondjuk a filmek minősége és értéke azért változó, ezért összeállítottam egy négyes listát, az én számomra legjobban tetszők közül, ami teljesen szubjektív, de egyébként meg mi más lehetne amúgy is:
A "Crouching tiger, hidden dragon" messze veri a mezőnyt, nemcsak, hogy látványban, hanem itt valahogy tökéletes egyensúlyban van látvány, akció és dráma. A karakterek élőek, nem elnagyoltak, illetve ha azok is, valahogy mégis lélegeznek, mintha új erőre kaptak volna.
Az egyensúlyt a másik három film már nem tudta ilyen sikeresen megtartani, de így is mindenképpen értékes alkotások, csak ajánlani tudom őket.
A "Hero" másik nagy kedvencem, inkább olyan mint egy képköltemény, nem is annyira film. A harcjelenetek gyönyörűek, de nem olyan kidolgozottak mint a "Crouching tiger..."-ben. A látvány ott van, de igazából a történetfelvezetés-elmesélés, ami nagyon zseniális.
A "House of flying daggers" egy szerelmi történet, helyenként egy kicsit talán túl érzelgős, de mégis magába húz. A látvány és a kosztumök itt is kiválóak, a harcjelenetek is jók, de nem annyira, mint az előző kettőnél. A történet fordulatai érdekesek és izgalamasak, de az egész film valahogy mégsem tűnik olyan komolynak, mint az előzőek.
A "Curse of the golden flower"-t igazából meg kéne néznem újra évek után, de most jöttem rá, hogy valamiért nincs meg (ejnye-bejnye). Így emlékezetből nem volt rossz, egy kicsit talán túl sok volt a látvány, az arany, a kosztümök talán túl cirádásak néhol, de a történet jó volt, és az akció sem lehetett túl rossz, mert akkor emlékeznék rá. (Vagy pont fordítva? LOL)
Egyébként a "Battle of red cliff" sem lesz rossz remélhetőleg, ha már a legdrágább kínai film, két részes, John Woo rendezésében. Pár hónap múlva jön ki dvd-n, sajnos a mozivetítésről lecsúsztam.
És végül egy Confucius trailer, ami remélhetőleg nem egy akciófilm lesz végül, de a mai világban ki tudja? (Vö: Sherlock Holmes :))

Arról, hogy majdnem, de végül is mégsem

Hogyan is mondjam? Lehetett volna még ebből valami jó is. Akár nagyon jó is. És még mindig lehet, csak nem nekem.
A tavalyi év végén lévő néhány hónapban egy magyar hölgynek segítettem megnyitni egy magyar cukrászdát itt, St. Augustine-ban. Az ötlet úgy elsőre nem tűnt rossznak, és én mindig is támogattam azt, amikor emberek nagy dolgokba vágnak bele. Segítettem hát. Sokat. Végül is én intéztem a nagyját, ismerősöm angoltudása igencsak csekélyke. Telefonálás, utánajárás, helységbérlés, engedélyintézés. Igen, most már tudom, hogy hogyan kell cukrászdát nyitni itt, akár éttermet, akár boltot. Legalábbis nagyjából. Az egyezségünk úgy szólt, hogy segítek neki megnyitni, azután viszont a maga ura, magától kell tudnia elintézni a dolgokat, vagy találjon mást, aki segít.
Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy számítottuk/számította, igencsak nem fogyot úgy a süti, mint kellett volna. Hamar kiderült, hogy ehhez a művelethez az én további támogatásom nélkülözhetetlen. Segítettem még egy kicsit, itt, ott, amott. Aztán felmerült az ötlet, hogy szálljak be én is, mivel pénzem nincs, szellemi tőkével, magyarul: áruljak a boltban, és intézzek mindent, de ezúttal pénzért, mármint, ha van (lenne) profit. Először nem érdekelt a dolog, aztán érdekelt, és egyre inkább megláttam benne valami fantáziát. Aztán a kőkemény valóság beütött, a fizetnivalókat fizetni kell, a gazdaság szar, és nyílt egy másik cukrászda is egy utcával arrébb. Ja, és boltok és éttermek zárnak be egymás után mindenfelé. De még mindig meg lehet csinálni. A kérdés, hogy akarnám-e. Eleinte a munkámat még mindenképp meg kellene tartanom, hogy lakbért és kaját tudjak biztosítani magamnak, munka után bolt estig, aztán pedig dolgozni is kéne azon a fránya forgatókönyvön. Képtelenség. Egy darabig lehetne, de hosszú távon nem. Nem beszélve arról, hogy a bolt nem az álmom, a filmkészítés igen. Még akkor is, ha jó eséllyel nem húz ki az anyagi csávából. Szóval a dilemma nagy volt, de meg kellett hoznom egy komoly döntést. És amúgy is, mint mondják: ha egy ajtó bezárul, egy másik megnyílik. Ebben bízom. Valami más lehetőség is majd csak jön. Legalábbis ezzel nyugtatom magam. És addig is, legalább tudok írni és írni és írni.
De egyébként, csak hogy kerek-egész legyen a történet, és hogy a lelkiismeretemet is megnyugtassam, fogok készíteni a hölgynek egy üzlet/reklám-tervet, ahogy szerintem kéne csinálni a dolgokat, aztán, amit használ belőle, használ, amit nem, azt nem. Dobok mentőövet és megmutatom, hogy merre kell úszni. Nagyon többet már nem tehetek.
Így van?

Az új évbe indulva

A tavalyi évben egy pár tervezett dolog nem jött össze, és szinte felbőszülten vetem magam az új évbe, a sors-erőket kérve, hogy végre tegyenek valamit az érdekemben. :) Persze történt nem kevés, nem is kicsit jó dolog tavaly (zöld kártya, hazaút, első megjelent novella, új demóalbum), valahogy néhány más tervezett dolog nem jött össze.
Például nem adták ki a regényemet, ami pedig már lassan egy éve le lett szerkesztve, és már vagy fél éve van egy kiadónál. (De az ilyesmi ideig tart, nem szabad türelmetlennek lenni, meg amúgy is mit vártam.)
Nem írtam meg a második regényemet, pedig úgy terveztem, hogy év végére befejezem, de még mindig vagy csak huszonöt oldal van belőle meg. (Azért írtam mást bőven, úgyhogy ezt nem bánom annyira, de azért jó lenne, ha meglenne.)
Nem találtam egy új, jobb munkát, és nem oldódtak meg anyagi gondjaim. (Ezzel sem lehetett sokat tenni, szar nekem. :)
Nem találtam magamnak egy helyes, normális csajszit, pedig most már tényleg komolyan gondolnám, legalábbis azt hiszem. (A magány újra megtalált, pedig azt hittem, hogy jól viselem, de lehet, hogy mégsem olyan jól.)
Szóval ezek az elég nagykaliberű dolgok azért elmaradtak, de lehet, hogy én vagyok telhetetlen.
És mégis mit várok az idei évtől? Nem is tudom. Azért jó lenne, ha ezek közül a legtöbb megoldódna. De bármit is hozhat a jövő, és az is lehet, hogy napokon belül olyan változások történnek, amik mindent megváltoztatnak. Terveim vannak. Álmaim is. Vágyaim.
Mielőtt Amerikába jöttünk, volt egy gondolatunk a két uncsitesómmal. Álmodjunk akkorát, amekkorát csak tudunk, és ha félútig jutunk, az már akkor is jobb, mint ahova jutnánk, ha nem mernénk álmodni.
Én még álmodom. És eszem ágában sincs abbahagyni.
És arra is rájöttem, hogy mit akarok az új esztendőtől.
Mindent, amit csak lehet!
Én meg nem állok.

Inception

Trailer #2.